1938-41 közötti három év emelkedő, eredményes periódus volt hazánk történelmében. A 30-as évek közepétől ütemes, évi mintegy 10 százalékos fejlődésnek indult a nemzetgazdaság. A magyar szociálpolitika a 30-as évek végre pótolta eddigi hiányosságait, elmaradásait: a Darányi- (1936-38), Imrédy- (1938-39), majd a Teleki-kormány (1939-41) számos intézkedést vezetett be (fizetett szabadság, az egészségügyi- és a nyugdíjbiztosítás kiterjesztése, Zöldkereszt, ONCSA, Kishaszonbérleti törvény), melyek jelentősen javítottak a nagy tömegek életviszonyain.
1938-41 közötti három év emelkedő, eredményes periódus volt hazánk történelmében. A 30-as évek közepétől ütemes, évi mintegy 10 százalékos fejlődésnek indult a nemzetgazdaság. A magyar szociálpolitika a 30-as évek végre pótolta eddigi hiányosságait, elmaradásait: a Darányi- (1936-38), Imrédy- (1938-39), majd a Teleki-kormány (1939-41) számos intézkedést vezetett be (fizetett szabadság, az egészségügyi- és a nyugdíjbiztosítás kiterjesztése, Zöldkereszt, ONCSA, Kishaszonbérleti törvény), melyek jelentősen javítottak a nagy tömegek életviszonyain.
Bár nem szerencsés, korlátozó jellegűnek tekinthetjük az 1938/IV., majd az 1939/XV. törvényeket, ekkor még lényegében szinte nem, vagy alig érvényesültek. A kormány megvédte az alapvető alkotmányos szabadságjogokat. Mindezek összegző figyelembevételével érthetünk egyet Babits Mihály versében foglalt gondolatokkal: „Most érzem, hogy nincs hely számodra kívüled, S mi börtönnek látszott a szabadság tornya lett” (Ezerkilencszáznegyven)
E három év alatt lényegében részben békésen átrendeződtek Közép-Európában a Párizs környéki békékben kialakított igazságtalan határok, új állami entitások szerveződtek.
Magyarország számára ez az átrendeződés részbeni igazságtételt hozott: 1938 novemberében a brit és francia kormány által is elfogadott, német-olasz döntés révén visszatért a Dél-Felvidék, 1940 augusztusában pedig Észak-Erdély. Utóbbi esetben a több oldalról fenyegetett Románia koronatanácsa jelezte, hogy elfogadja a német-olasz döntést. E mozzanatok a nemzeti eufória pillanataiként maradtak meg a köztudatban. Az országban minden iskolás gyerek az Erdélyi indulót fújta, 1940 augusztusában a Kecskeméten szereplő olasz vízilabda-válogatott tagjai –mint Horák Béla Bugac idegenforgalmával foglalkozó könyvében is olvashatjuk – a pusztai látogatás során a magyar Erdélyre emelték poharukat.
A minden szomszédjával, de különösen Olaszországgal fennálló területi-etnikai feszültségek miatt Jugoszlávia 1940 december 12-én örökbarátsági egyezményt kötött hazánkkal, mely elméletileg lehetővé tette a békés határkorrekciók lehetőségét.
A közép-európai országok után 1941 március 25-én az SHS Királyság is csatlakozott a Háromhatalmi egyezményhez. Március 27-én Belgrádban a Dusan Simovic tábornok vezette angolbarát katonai csoport, a brit titkosszolgálat ihletésére megdöntötte a királyi kormányt, erre Hitler Jugoszlávia felszámolása mellett döntött. Április 6-án megindultak a német hadműveletek.
Március végén, április elején folyamatos jugoszláv légitámadások érték Szegedet, Pécset, Kelebiát és Körmendet. Szegeden a Boldogasszony-sugárutat és az állomást is bombázták.
Március 28-án Hitler kancellár felszólította a magyar kormányt a támadáshoz történő csatlakozáshoz. Teleki Pál, a kiemelkedő földrajztudós, nemzetpolitikus, kormányfő a brit reagálás – vagyis a diplomáciai kapcsolat megszüntetésének és a hadüzenetnek a kilátásba helyezése-hatására összeroppant, és 3-án hajnalban öngyilkosságot követett el.
Április 6-án megindult Bulgária felől List vezérezredes 12., Karintiából és a Dél Dunántúlról pedig Weisch vezérezredes 2. hadserege.
Április 9-e körül a Temesvár felől támadó német XLI. hadtest /Vietinghof tábornok/, a Karintiából induló a Dél-Dunántúl felől támadó XLVI. hadtest /Reinhardt tábornok/ páncélozott erői már Belgrád felé közeledtek. A korábbiakban a Balkán legerősebb hadseregének minősülő SHS Királyság hadserege gyorsan összeomlott, ennek okai voltak a délszláv államon belüli éles nemzetiségi ellentétek is.
A Vittorio Ambrosio tábornok vezette 2. olasz hadsereg Dalmáciában nyomult előre, az olaszok 10-én az Ohridi-tónál találkoztak a németekkel, ezzel lényegében kettévágták az SHS-államot.
Április 10-én Zágrábban Kvaternik tábornok és Ante Pavelic usztasa vezetők proklamálták a független Horvát Államot, Bulgária április 19-én megszállta és magához csatolta Macedóniát.
A Legfelső Honvédelmi Tanács (a honvédség főparancsnokával és a vezérkar főnökével kibővített kormány) 1941 április 1-jei ülésén elfogadott álláspont szerint csak Jugoszlávia széthullása esetén következhet be magyar beavatkozás, mely nem lépheti túl a történelmi határokat. A horvát államiság április 10-ei proklamálását a magyar vezetés ekként értelmezte.
Április 11-én délután 14 órakor megindult a Gorondy-Novák Elemér vezette 3. magyar hadsereg (IV., I., V. és a Gyorshadtest) támadása. A szemben álló 1. jugoszláv hadsereg (3 gyalogos, 1 lovashadosztály és 1 erőddandár) inkább visszavonult, ki akarta kerülni a fogságba kerülést, ami azonban hadsereg nem minden részének sikerült. Miután április 12-én a IV. hadtest keretében működő, a Török és Peterdy tábornokok vezette 10. és 12. dandárok Zombornál visszaszorították az 1. jugoszláv hadsereg csapatait, az SHS erők védelme megingott, fő céljuk már csak a bekerítés elkerülése volt. A Dálnoki Veress Lajos tábornok vezette Gyorshadtest páncélos egységei már 12-én este elérték Újvidéket. 13-án estére a többi hadtest is befejezte a hadműveleteket. A folyamőr dandár az aknazár eltávolításával megtisztította a Dunát. Dél-Baranyát a 9., a Muravidéket a 11. dandár vette birtokba. „Baranya nem csonka többé”, nyilatkozta dr. Horváth István pécsi főispán. A Bánát viszont Szerbia része maradt.
A lovasdandár is több esetben került harcérintkezésbe a szerb csapatokkal. Nagyobb problémát jelentettek az egyes településeken hátrahagyott csetnik szabadcsapatok, melyek rajtaütéseket intéztek a honvédcsapatok ellen. Stomm Marcell altábornagy a szegedi hadtest parancsnoka visszaemlékezései szerint Szabadkán számos lövöldöző gyerekeket fogtak el a magyar csapatok, akiket hazazavart. Az erőviszonyok, a helyzet alapján e teljesen értelmetlen akciók csak azt eredményezték – akárcsak az 1942 januári, a Sajkás-vidéken és Újvidéken indított partizántámadások –, hogy a rájuk adott, bizonyos esetekben aránytalan megtorlások megmérgezzék a magyar-szerb viszonyt.
Így megszűnt a Bajcsy-Zsilinszky Endre által, még két évvel azelőtt is szorgalmazott, a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus ellen elgondolt Varsó-Budapest-Belgrád vertikális tengely reménye, bár a Milan Nedic vezette szerb kormány és a Kállay-kormány között viszonylag jó kapcsolat alakult ki. Bár a Bajcsy-Zsilinszky Endre által méltányolt, Kállay Miklós kormányfő és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter által fémjelzett belpolitikai rendszer páratlan szabadságot biztosított az akkori Európában, hazánk ellen kettős irányultságú Kisantant szerveződött. Egyrészt a nemzetiszocializmustól függő rendszerek/Tiso, Antonescu, Pavelic/, másrészt pedig a nyugati kormányok által támogatott emigráns csoportok /Benes, Maniu, Simovic/részéről. És itt még nem is említjük az 1942-ben megszerveződött Tito vezette jugoszláv kommunista ellenállást.
Kecskeméti alakulatok, katonák is részt vettek a délvidéki hadműveletben. A 7. Zrínyi Miklós gyalogezred az I. hadtest kötelékében kapcsolódott be a támadásba, 12-én érte Pacséron az első csetnik-támadás. A részben szerb származású Tormássy-Szávits Sándor alezredes, zászlóaljparancsnok humánusan járt el, feloszlott egy szerb hadifogolytábort Nádalján.
A délvidéki hadművelet Kecskeméten élő számos volt résztvevő adta át emlékeit. Istennek hála még néhányan közöttünk vannak, példaként Szeverényi István, az ismert erdész ekkor 17-évesen a 7. gyalogezred zenekarában szolgát. Feladatuk az volt, hogy a felszabadított városokban térzenét adjanak a lakosságnak, valamint az ünnepélyes bevonulás és a katonai ünnepségek alkalmával történő szereplés.
Dr. Földi János az 2. lovashadosztály légvédelmi tüzérosztályánál szolgált, április 13-án Szenttamásnál kerültek összetűzésbe a Jugoszláv Királyi Hadsereggel és a csetnik szabadcsapatokkal. Hasonló emlékei voltak Kecskeméti Jánosnak és Balla Jánosnak is. Dr. Kováts Andor már fiatal tisztként vett részt a délvidéki hadműveletben. Ők, és Kecskeméten még sokan kapták meg a Délvidékért emlékérmet.
Itt talán fontos lenne megemlékezni a 7/1. zászlóalj hősi halottairól: Bene Ferenc honvéd, Kovács Szilárd őrvezető, Majoros József honvéd, Marozsi Sándor honvéd, Simon Antal őrvezető, Sinka Antal honvéd, Szakáts László honvéd, Szászi László tizedes.
A biztosítási feladatokat követően, a szeptemberben hazatérő ezredet a Nagytemplom előtt ünnepélyes keretek közepette köszöntötte dr. Liszka Béla polgármester. Platthy Pál tábornok, a 13. dandár parancsnoka, Vasváry Frigyes ezredes és Tormássy-Szávits alezredes ezred- és zászlóaljparancsnokok Óbecse koszorúját helyezték el a Nagytemplom falán.
Bár magyar győzelemként értékelhetjük a 80 éve történteket, de legalább annyira fontos, hogy mindent megtegyünk a szerb-magyar viszonyban fennálló félreértések tisztázásáért, az egymás ellen elkövetett igazságtalanságok feloldásáért.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
