1933-as hasonlattal ismerte el a Mi Hazánk munkásságát a kóser vágás betiltására irányuló javaslat miatt a TEV

1933-as hasonlattal ismerte el a Mi Hazánk munkásságát a kóser vágás betiltására irányuló javaslat miatt a TEV

A Mi Hazánk Mozgalom valójában az Alaptörvényünket és annak a részét képező Nemzeti Hitvallásunkat támadja – írja közleményében a TEV, alább a folytatás.

A Mi Hazánk Mozgalom szélsőjobboldali párt a kóservágás betiltásáért száll síkra. Az állatvédelmet tűzik zászlajukra, akárcsak a szellemi elődök 1933-ban, de nyilvánvalóan kizárólag az antiszemitizmus vezeti őket. Európai Unió ellenes politikai mozgalomként az Európai Bíróság ítéletére hivatkoznak, úgy, hogy annak lényegét és messzeható következményeit feltárni elmulasztják. Mind a magyar, mind a világsajtó öles szalagcímekkel számolt be arról két éve, hogy az Európai Bíróság nem talált kivetnivalót a kóservágást betiltó belga jogszabállyal kapcsolatban. Azt azonban nem árt tudni, hogy az Európai Unió vonatkozó normája kifejezetten engedélyezi a vallási szertartások által előírt különleges vágási módszerek alkalmazását, ennek megfelelően a kóservágását is.

Mivel a kérdés érinti a vallásszabadságot, valamint a vallás és a hit szertartásokkal való kifejezésre juttatását, így az uniós jog a tagállamokra bízza az esetleges korlátozásokkal kapcsolatos döntést. Az Európai Bíróság lényegében ezt mondta ki, nem pedig a kóservágást tiltotta be. Innentől kezdve pedig az adott tagállam alkotmányos kultúrája lesz a döntő.

Magyarország Alaptörvénye alapján mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. (Kivéve persze azokat, akiket a TEV nácinak kiált ki – a szerk.) Ez a jog magában foglalja azt, hogy vallását mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon kinyilvánítsa. Nemzeti Hitvallásunk pedig elvi éllel mondja ki, hogy MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.

Ennek megfelelően hazánkban – mely Belgiummal ellentétben – maximálisan tiszteletben tartja a vallási hagyományokat, kizárólag abban az esetben kerülhet sor a kóservágás betiltására, ha Alaptörvényünk fent idézett alapvető rendelkezései semmivé lesznek. Erre pedig, a Mi Hazánk Mozgalom legnagyobb bánatára, nem fog sor kerülni.

Szalai Kálmán
titkár
Tett és Védelem Alapítvány

Hírdetés

Korábban írtuk:

Betiltaná a rituális állatvágásokat a Mi Hazánk

Kóserkonzervatívok rossz napja

"A kormányzat célja, hogy Magyarország Európa egyik legnagyobb kóser élelmiszertermelőjévé váljon"

Toroczkai videója kicsapta a biztosítékot Slomóéknál: az állatvédelem mint gyűlöletpolitizálás

Tudta? Európa (és Köves Slomóék) legnagyobb kóser vágóhídját az ön pénzéből építették

Semjén szerint a zsidóktól függ a saját identitásunk, ezért a kóservágás élharcosa lett

Orbán a sakterek védőszentje, hazánk az európai kóser húsellátás egyik központja lett

Kiterjesztett Izrael: Magyarországra importált sakterekkel gondoskodnak Orbánék az európai zsidók kóser étkeztetéséről


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »