Jakab Mátét a fődig verték a rekvirálók, de akkor sem adta bé a derekát. Hajolj meg kutya! -ordibálták a tehénólban, ahun az egy szem borjúját tették vivőkötélre,- de az, a szarban térdepelve sem tette. Otthagyták, megpusztulni. Csak a szomszéd félnótás nyúlszájú gyereke merészkedett be az udvarra, onnan, a hídlás húgylevében fekvő Máté mellé.
Egy szalmafonattal csutakolta végig a magánkívül levőt. Azzal amit abban az aratóbálban kapott emlékül, amin a falu első kaszásaként ünnepelték.
A gyerek az együgyűek veszélyt nem ösmerő ártatlanságával cipelte be a tisztaszobába, és itatta a mozdulni se tudó Mátét. Máté bácsi, gügyögte neki, ha megmerítette a kupát.
Délután visszajöttek a rekvirálók az üres portára, -mindegyik merev részegen. Mindkettőjüket kihúzták az udvarra. Máté szótlanul tűrte. A gyerek visított, talán életében akkor félt először, és megharapta a kezet, ami markolta. Belemélyesztette a fogát, mint a farkas, ami tudja, hogy most az életéért harcol.
Az első ütés a homlokát találta. Egy bikának es elég lett vóna, hogy belepusztuljon az ólommal kiöntött belsejű furkós csapásába. A gyerek megfordult, csodálkozó vádlón, -de még mindig állt. A második ütés a tarkóját találta meg, amit az anyja annyiszor, -kedveskedve megsimogatott. Álltában meghalt.
Máté térdepelve nézte. Egyenes háttal, összeszorított szájjal, csak a könnyei folytak, s hagytak nyomot az arcán. Hajolj meg kutya, ordította a fekete bőrkabátos városi, majd mögé lépett és fejbe lőtte.
Amikor minden megcsendesedett, a falusiak kimerészkedtek a házaikból, át a néma portára, és egymástól kérdezték. Mi történt? ..elvitték a borjút, mondta valaki, miközben a két mozdulatlan testet nézték, fedetlen fővel.
A naptár, 1919-et mutatott Magyarországon, írja Eszenyi Matula István.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
