180 millió forintot találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, az édesanyja pénze

180 millió forintot találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, az édesanyja pénze

Pályázati visszaélések, vesztegetés gyanúja miatt csaptak le a nyomozók több minisztériumi dolgozóra. A gyanú szerint az ügyintézések megolajozásában és az ellenőrzések elsimításában segítettek csúszópénzért cserébe. Az ügyészség szerint általában a pályázati összeg egy százaléka volt a tarifa, de volt, hogy több. A Pénzügyminisztérium egyik tanácsosánál összesen 190 millió forint tisztázatlan eredetű pénz került elő, ami állítása szerinte nyugdíjba vonult édesanyja pénze.

Április végén derült ki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) több minisztériumi tisztviselőre csapott le egy hivatali vesztegetés és más bűncselekmények, köztük pályázati visszaélések gyanúja miatt indult nyomozásban. A KNYF által szervezett összehangolt bűnügyi akcióban csaknem 150 ügyész és rendőr vett részt. A nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást, a hivatalos személyektől több mint kétszázmillió forint készpénzt foglaltak le. Az ügyről korábban annyi derült ki, hogy a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érinti.

A 24.hu megtudta, hogy a lefoglalt pénz nagy részét – 190 millió forintot – egyetlen kormánytanácsosnál találták, aki a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságán dolgozott.

A tisztviselő lakásán tartott széfben 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt (3,3 millió forintot) és több mint nyolcezer eurót (3 millió forintot) találtak.

Továbbá trezorkulcsok kerültek elő birtokából, melyekről azt mondta, hogy a kulcsokhoz tartozó széfeket apósa, édesanyja és az ő nevén bérelték. Az ügyészségi dokumentumok szerint a Belvárosi Pénzügyi Zrt.-nél kezelt széfben – amelyhez a kormánytanácsosnak is hozzáférése volt – 180 millió forint készpénz volt.

A pénzről a minisztériumi tanácsos azt állította, hogy az édesanyja vagyona, amit kezelésre, használatra, megőrzésre vett át tőle. Erről egy kézzel írt nyilatkozatot is bemutatott, azonban az ügyészség szerint a készpénz eredete nem igazolt. A kormánytanácsos édesanyja már nyugdíjas, korábban fogorvosként dolgozott egy Bács-Kiskun megyei községben.

Hírdetés

A korrupciós ügynek 18 gyanúsítottja van, közülük ötöt tartóztattak le, így az említett kormánytanácsost is. Egy embert bűnügyi felügyeletbe helyeztek.

A gyanú lényege szerint az elkövetők vesztegetések útján részben a költségvetésből, részben európai uniós támogatásokból finanszírozott – a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint.

Az ügyészség szerint a letartóztatott pénzügyminisztériumi tanácsos kialakított egy jól szervezett rendszert, amelyben ő tartotta a kapcsolatot a pályázatírókkal, valamint a támogatást igénylő cégek vezetőivel, akiknek ő vagy az általa bevont további hivatalos személyek jogtalan előnyért cserébe segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések számukra kedvezően végződjenek.

A KNYF több esetben ugyan nem tudta megállapítani, hogy mekkora kenőpénzért dolgoztak a minisztériumi tisztségviselők, de az ügyészek szerint az általános ügyintézési díj a támogatási összeg egy százaléka volt. Ugyanakkor akadtak ennél magasabb összegű csúszópénzek is. Például két egymáshoz kapcsolódó cég januárban benyújtott pályázatának ügyintézéséért a pénzügyminisztériumi tisztségviselő és két társa összesen 70 millió forintos „ügyintézési díjban” állapodott meg a támogatások kedvezményezettjeivel.

A pénzügyi tárca kormánytanácsosával szemben

  • 13 rendbeli társtettesként, az előnyért hivatali kötelezettségét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúját,
  • 3 rendbeli bűnsegédként, vezető beosztású hivatalos személy által, az előnyért hivatali kötelezettségét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúját,
  • valamint egyrendbeli felbujtóként, folytatólagosan elkövetett, hivatali visszaélés gyanúját fogalmazta meg az ügyészség.
  • A tisztségviselő mindezek alapján öttől tizenöt évéig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

    A 24.hu információja szerint a gyanúsítás alapját egyebek mellett több ezer oldalnyi lehallgatási jegyzőkönyv képezi.


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »