18 helyen ömlik a láva, robbanástól tartanak

Újabb hasadékok nyíltak a Hawaii szigeten tomboló Kilauea vulkánon, és geológusok arra figyelmeztetnek, hogy a csendes-óceáni tűzgyűrű néven ismert törésvonal mentén szintén kitörések várhatók.

Három újabb lávahasadék nyílt vasárnap a Kilauea tűzhányón, ezzel immár tizennyolc helyen ömlik a láva, és a szigeten robbanásszerű kitöréstől tartanak.

Tíz napja folyamatos és egyre erőteljesebb a lávaömlés, a vulkán aktivitása erősödik. A magma lassan terjed szét, mérgező gázokat bocsát ki, a sziget nagy részét sűrű fekete füst borítja. A levegőben erős kénes szag terjeng. Az olvadt kőzetanyag megrepesztette és használhatatlanná tette a környéken átvezető országutat, a láva jelenleg egy geotermikus erőművet is fenyeget, az erőműből a gyúlékony folyékony anyagokat a hétvégén elszállították.

Hírdetés

Vasárnap a hatóságok kötelező kiürítést rendeltek el, az erősödő és kiszámíthatatlan vulkáni tevékenység miatt. Május 3-a óta kétezer embernek kellett elhagynia otthonát. A szigeten két új menekültközpontot nyitottak a kilakoltatottak számára. Az amerikai földtani megfigyelő központ (USGS) előrejelzései szerint a tűzhányó csúcsán lévő Halemaumau kráterben várható a robbanásszerű kitörés. Az USGS szakemberei gázmaszkok viselésére szólították fel a helybélieket.

Donald Trump elnök még pénteken katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Hawaiit, azaz a Nagy Szigetet, s ezzel lehetővé tette, hogy szövetségi pénzügyi és logisztikai segítséget biztosítsanak a helyi kormányzatnak.

Vasárnap a geológiai megfigyelő szolgálat további katasztrófákra figyelmeztetett: az Egyesült Államok nyugati partvidékén húzódó csendes-ócáni tűzgyűrű vulkánjai is kitörhetnek. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Kaliforniában törhet ki tűzhányó. A geológiailag aktív nyugati parton – Washington államtól Kaliforniáig – 13 vulkán helyezkedik el. Ezek az Egyesült Államok legveszélyesebb tűzhányói, Washington államban, Oregonban és Kaliforniában vannak. A geológusok nem is az esetleges lávakitöréstől tartanak, hanem az ezt követő katasztrofális földrengésektől.

Maga a tűzgyűrű Dél-Amerikától az Egyesült Államokon keresztül, félkör alakban, Ázsián át Új-Zélandig kanyarog, a térségben ezért gyakori a vulkánkitörés és a földrengés.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »