A Kolumbia partjainál fekvő hajóroncs körül feltárt aranyérmék megerősítik a gyanút, ez lehet a San José, a történelem egyik leggazdagabb hadihajója. A lelet azonban diplomáciai és jogi vihart is kavart Spanyolország és Kolumbia között.
Kincsek a tenger mélyén
A Kolumbia partjainál fekvő hajóroncs körül talált aranyérmék megerősítik, hogy a lelet a híres spanyol gálya, a San José. A hajó 1708. június 8-án süllyedt el egy brit támadás során, miközben 18 hajóból álló kincses flottát vezetett Európa felé Cartagenából. A támadásban a gálya puskaporraktára felrobbant, a hajó elsüllyedt, míg a flotta többi része biztonságba menekült a cartagenai kikötőbe.
A San José akár 200 tonna aranyat, ezüstöt és drágaköveket szállíthatott. A kincs mai értékét 17 milliárd dollárra becsülik – számolt be a Live Science. A kolumbiai kormány szeretné a leletek egy részét visszaszerezni, és egy még megépítendő múzeumban bemutatni. A spanyol kormány ugyanakkor saját tulajdonának tekinti a hadihajó roncsát, hivatkozva a nemzetközi tengeri jogra.
Új tanulmány erősíti meg az eredetet
Az Antiquity című tudományos folyóiratban június 10-én megjelent tanulmány szerzői közt a kolumbiai haditengerészet és más hatóságok kutatói is szerepelnek. A szakértők négy különböző ROV-expedíció során készült felvételeket elemeztek. Az érméket 600 méteres mélységben találták, szétszórva a roncs körül.
Egyedi érmerészletek
A nagy felbontású fényképeken jól láthatók az érmék részletei. Az érmék átmérője átlagosan 32,5 milliméter, súlyuk körülbelül 27 gramm. Az egyik oldalon jeruzsálemi kereszt látható, négy kisebb kereszt kíséretében, valamint egy várakat és oroszlánokat ábrázoló pajzs. A másik oldalon Herkules oszlopai jelennek meg a tenger hullámai felett, ami a limai pénzverde stílusjegye.
A kutatók több tucat nyers aranyérmét figyeltek meg, valamint a hajó rakományából származó tárgyakat, fegyvereket, és a 300 évvel ezelőtti mindennapi élet emlékeit. A fémbe kalapált jelek egyértelműen a spanyol pénzverdétől származnak, Limából, az akkori gyarmati Peru fővárosából, 1707-ből.
Jogviták kereszttüzében
A tanulmány szerint az érmék egyértelműen a San José hajóról származnak, ezt a gyarmati feljegyzések is megerősítik. Daniela Vargas Ariza, a cartagenai Almirante Padilla Tengerészeti Kadétiskola és a bogotái Antropológiai és Történeti Intézet régésze elmondta, az ilyen érméket gyakran rudakból vágták, és kézzel verték. Ezek az úgynevezett macuquinas több mint 200 évig szolgáltak hivatalos fizetőeszközként Amerikában.
A San José roncsát heves jogi viták övezik. Kolumbia szeretné értékesíteni a kincs egy részét, hogy finanszírozhassa a helyreállítási munkálatokat, de a törvényeik tiltják történelmi tárgyak eladását. Spanyolország az ENSZ tengerjogi egyezményére hivatkozva követeli a teljes kincset, amely szerint a hadihajók roncsai az eredeti nemzethez tartoznak. Kolumbia azonban nem ratifikálta az egyezményt, és kritikusai szerint annak célja nem az évszázados roncsok, hanem a modern hadihajók védelme.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »