Szerda (szeptember 23.) délután országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést végzett a rendőrség. Hat óra alatt, 12 és 18 óra között 1485 szabálysértést regisztráltak, és 13 ittas sofőrt találtak – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
„Közel 6000 alkoholszondás vizsgálatot végeztünk, és 13 ittas sofőrt találtunk, hét sofőr véralkoholszintje egy ezrelék alatt, haté fölötte volt” – közölte a rendőrségi szóvivő.
A leggyakoribb szabálysértés (687) a gyorshajtás volt – közölte Hájek. Egy esetben a járművezetéssel kapcsolatos határozat végrehajtásának akadályozását is felderítették a rendőrök.
„Három személyt őrizetbe vettek, egyiküket bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, a két másik pedig körözés alatt állt”
– közölte a szóvivő. Hájek hozzátette, az országos ellenőrzések célja azoknak a sofőröknek a kiszűrése, akik nem tartják be a közlekedési szabályokat, amivel veszélyeztetik a többi közlekedőt.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


