14 éves nevelt fiát rendszeresen megerőszakolta az egyik legismertebb francia baloldali politológus

14 éves nevelt fiát rendszeresen megerőszakolta az egyik legismertebb francia baloldali politológus

A francia politikai élet legfontosabb intézménye, a Sciences Po-nak hívott FNSP elnöke tegnap lemondott. Nem véletlenül: kiderült, hogy az ismert baloldali politikus, a francia Szocialista Párt tagja, a 70 éves Olivier Duhamel két éven át – egyébként nagyjából 30 évvel ezelőtt – rendszeresen megerőszakolta nevelt fiát. Egy akkor 14 éves kisfiút. 

A nevelt fiú ikertestvére, egy jogásznő megjelentet csütörtökön egy könyvet (A nagy család, ez a címe), és ebből közölt részleteket hétfőn a Le Monde – írja az Origo.

Így derült ki, hogy a jogásznő megírta a könyvben, hogy

nevelőapjuk rendszeresen megerőszakolta fiú ikertestvérét.

A család előtt enyhén szólva nem teljesen ismeretlen az ügy, hiszen 2011-ben már kihallgatta a rendőrség – az akkor már harmincegynéhány éves áldozatot. Azonban nem hittek neki, az édesanya pedig férje, az erőszakoló mellé állt, végül a kisfiút megrontó politológus professzort ki sem hallgatták.

Hírdetés

Az anya, Evelyne Pisier ismert baloldali jogászprofesszor, ő egyébként három éve meghalt. Az édesapa a legismertebb szereplő a francia baloldal legújabb botrányában: ő Bernard Kouchner.

Kouchner az egyik legnépszerűbb szocialista politikus volt,

orvos, az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet egyik alapítója, a baloldali Bérégovoy-, illetve Jospin-kormány minisztere.

Sőt, Francois Fillon jobboldali kormányának is tagja lett, amikor – választási ígéretüknek megfelelően – baloldalról is választott kormánytagot 2007 után a konzervatív francia kormány. Bernard Kouchner külügyminiszter lett, de alig egy év alatt megbukott.

A könyvrészlet megjelenése után Olivier Duhamel lemondott a Sciences Po elnökségéről, kirúgták az Europe 1 rádióadótól, ahol rendszeresen nemcsak politizált, de moralizált is.

Azóta – legalábbis az AFP elől – eltűnt, nem találják.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »