14 éve először nem a szuperhősök uralják a mozikat Kulcsár Gábor2025. 08. 25., h – 14:51
Bár idén négy nagy költségvetésű szuperhősfilm is a mozikba került, egyiknek sem sikerült igazán kasszát robbantania.
Amióta 2012-ben megjelent az első Bosszúállók, a szuperhősfilmek szinte garantált kasszasikert jelentettek. Gyakran még az olyan, a kritika és a közönség által is megvetett darabok, mint a Marvel Kapitány is átlépték, de legalábbis megközelítették az 1 milliárd dolláros bevételt. Mindez végül a Bosszúállók: Végjáték 2019-es premierjével tetőzött, mely egy időre a világ legsikeresebb filmje lett.
A covidjárvány óta azonban a szuperhősfilmek sokat vesztettek a tekintélyükből. A DC-univerzum, mely korábban sem igazán lopta be magát a közönség szívébe, végleg kifulladt, és utólag már a Marvel is belátja, hogy hiba volt Disney Plus-os sorozatokkal ötvözni a mozifilmjei történetét. A műfaj azonban ennek ellenére szinten tartotta magát az olyan, időnkénti szenzációkkal, mint a Pókember: Nincs hazaút, mely az egész járványidőszak legsikeresebb filmje lett, vagy a tavalyi Deadpool & Rozsomák.
2025 azonban az első év 2011 óta, amikor egyik szuperhősfilmnek sem sikerült átlépnie a 700 millió dolláros bevételt (leszámítva 2020-at, amikor a legtöbb szuperhősfilm egyáltalán nem vagy csak streamingmegjelenéssel együtt került mozikba). Az év legsikeresebb filmje a DC-univerzumot újraindító Superman lett, de ez is alulmúlta a várakozásokat – a szakmáét legalábbis, a rendező James Gunn szerint ugyanis a film kulturális hatását tekintve sikeresnek mondható.
Az év vesztese egyértelműen a Marvel, melynek mindhárom filmje (Amerika Kapitány: Szép új világ, Mennydörgők*, A Fantasztikus 4-es: Első lépések) alulteljesített a kasszáknál. Érdekesmód a nyitóhétvégéje mindhárom darabnak rendkívül erős volt, az azt követő hetekben azonban hatalmas bevételi zuhanást tapasztaltak. Ez arra enged következtetni, hogy az átlag mozinézőt ezen a ponton nem annyira mozgatja meg a Marvel, a bevétel nagy része pedig a rajongóktól érkezik, akik az első adandó alkalommal megnézik a filmet. A valódi kasszasikerekhez azonban fontos az, hogy egy-egy mozi a közvetlen célközönségen túlra is elérjen.
Az év legsikeresebb mozifilmjei a Lilo és Stitch, az Egy Minecraft-film, illetve a kínai Ne Zha 2, mely több mint 2 milliárd dolláros bevételével jelenleg a filmtörténelem ötödik legsikeresebb alkotása.
Szuperhősökkel legközelebb 2026-ban találkozhatunk a mozikban – a DC a Supergirl című filmmel, a Marvel pedig a Pókember következő felvonásával jelentkezik.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


