Százharminc éve, 1893. február 16-án született Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij, a Szovjetunió marsallja, a Vörös Hadsereg legtehetségesebb tábornoka, az 1937-es moszkvai, úgynevezett tábornokper első számú vádlottja.
A Szmolenszki kormányzóság egyik kis falujában látta meg a napvilágot elszegényedett nemesi családban. 1914-ben kiváló eredménnyel végzett a Sándor Katonai Tanintézetben, és rögtön a frontra vezényelték. 1915 februárjában német fogságba esett, ahonnan háromszor is megszökött, így végül a bajorországi Ingolstadt várában a legszigorúbb felügyelet alá helyezték. Csak 1917 októberében térhetett haza.
A bolsevik hatalomátvétel után belépett a kommunista pártba és a formálódó Vörös Hadseregbe. Képzettségének és tehetségének köszönhetően gyorsan haladt a ranglétrán, a polgárháborúban hadseregparancsnokként harcolt a fehérek ellen Szibériában és a Krímben. 1920 áprilisában a lengyel-bolsevik háborúban az ő tervei alapján indult a Vörös Hadsereg ellenoffenzívája, amely augusztusra már Varsó elfoglalásával kecsegtetett. A varsói csatában azonban váratlan vereséget szenvedett, csak súlyos veszteségek árán tudott visszavonulni és stabilizálni állásait.
A sokakkal együtt a "forradalmi háború" ábrándját kergető Tuhacsevszkij átmenetileg a béketárgyalásokat szorgalmazó Leninnel is szembekerült, amikor azt javasolta, hogy a Komintern állítson fel katonai osztályt a világforradalom katonai stratégiájának kidolgozására. 1921-ben az ő irányításával verték le a kronstadti matrózlázadást és júniusban a Tambovi kormányzóságban kitört parasztlázadásokat.
Karrierje békeidőben is töretlenül ívelt felfelé. A magát a pártharcoktól tudatosan távol tartó Tuhacsevszkij a Vörös Hadsereg Katonai Akadémiájának parancsnoka, majd alig 32 évesen, 1925 novemberében a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke lett. Tisztségében főként az foglalkoztatta, miként lehet a kapitalista környezetben egyedül maradt szocialista állam katonai erejét megszervezni. 1925-ben tette közzé A modern katonai stratégia problémái című könyvét, majd 1930 januárjára elkészült programjával, amely a tüzérség, a légierő és a harckocsizó egységek maximális fejlesztésén, a kapcsolódó infrastruktúra megteremtésén alapult. Foglalkozott a páncélosháború elméletével, a páncéloskötelékek légierővel és tüzérséggel összehangolt alkalmazásával egy lehetséges háború esetén. Nevéhez fűződik a mélyhadművelet teóriája, amely szerint az ellenséges erők védelmét egy ponton gyorsan kell áttörni, majd ezt nagy mélységben kell tovább fejleszteni.
A harmincas évek elején pályafutásának csúcsára ért: 1931-ben a Szovjetunió Forradalmi Katonai Tanácsának elnökhelyettese lett, 1933-ban Lenin-rendet kapott, az 1934-es XVII. pártkongresszuson a Központi Bizottság póttagjává választották ("a győztesek kongresszusaként" emlegetett tanácskozás küldötteinek kétharmada a későbbi tisztogatások áldozatául esett). 1934 nyarán a honvédelmi népbiztos helyettese, 1935 novemberében pedig a Szovjetunió első öt marsalljának egyike lett. Hivatalos minőségben többször megfordult Németországban, 1936-ban tagja volt az V. György brit uralkodó temetésén részt vevő szovjet küldöttségnek.
A betegesen féltékeny, katonai összeesküvéstől rettegő Sztálin nem szívelte az önálló véleményalkotásáról, kezdeményezőkészségéről ismert Tuhacsevszkijt, akinek tevékenységét, nézeteit a vele rendkívül rossz viszonyban lévő Kliment Vorosilov hadügyi népbiztos és köre is hevesen bírálta. A "Gazda" végül a tisztogatás mellett döntött, 1936 nyarán megkezdődtek a letartóztatások a parancsnoki karban. Az elsőként őrizetbe vettek közül Dmitrij Smidt hadosztályparancsnokból kivégzése előtt másokra nézve is terhelő vallomást csikartak ki egy kiterjedt trockista összeesküvésről, és hamarosan Sztálin íróasztalára kerültek a Vörös Hadsereg tábornokainak "árulását" bizonyító, a szovjet belügyi szervek és a Gestapo által hamisított dokumentumok.
Tuhacsevszkijt 1937. május 10-én leváltották népbiztoshelyettesi tisztségéről, és a Volgai Katonai Körzet parancsnokává nevezték ki. Nem egészen két héttel később, május 22-én letartóztatták, Moszkvába vitték, és szörnyű kínzásokkal megtörték, beismerő vallomását vérfoltok pettyezik. A nyilvánosság teljes kizárásával zajló úgynevezett tábornokper 1937. június 11-i tárgyalásán a szovjet legfelsőbb bíróság különleges katonai törvényszéke őt és hét társát (Jona Jakir, Hieronim Uborevics, Robert Ejdeman, Borisz Feldman, Vitovt Putna, Vitalij Primakov, Avguszt Kork) trockizmus és terrorizmus mellett a németek javára végzett kémkedés, hazaárulás és katonai összeesküvés vádjában is bűnösnek találta és halálra ítélte, a kivégzéseket még aznap éjszaka végrehajtották. Tuhacsevszkij felesége és két testvére is a kivégzőosztag elé került, lányát nagykorúsága elérésekor küldték a Gulágra, ahonnan csak Sztálin halála után szabadult.
1937-1938-ban a legfelső irányítás után a katonai felső- és középvezetésben folytatódtak a tisztogatások. Koholt vádak alapján több ezer tábornokot, tisztet, tiszthelyettest és polgári alkalmazottat végeztek ki vagy küldtek lágerekbe, Vorosilov 1938-as jelentése szerint 37 671 tisztet és komisszárt szereltek le, 10 868-at tartóztattak le és 7211-et ítéltek el szovjetellenes bűncselekményekért. A tragikus következmények a háborús körülmények között jelentkeztek: a lefejezett Vörös Hadsereg 1939-1940-ben a téli háború során csak rettenetes véráldozattal tudta legyűrni a lekicsinyelt finnek ellenállását, az 1941. júniusi német támadás pedig teljes káoszt okozott.
Tuhacsevszkijt és tábornoktársait 1956-ig fasisztának és árulónak minősítették, majd Hruscsov a sztálini bűnöket leleplező beszéde után, 1957-ben a sztálini terror áldozatai közül az elsők között rehabilitálták őket.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
