12 milliós pályázatot hirdettek a legkevésbé fejlett járások számára

12 milliós pályázatot hirdettek a legkevésbé fejlett járások számára

20 pályázatot hirdet összesen 12 millió euró értékben a legkevésbé fejlett járások számára a befektetési, régiófejlesztési és informatizációért felelős minisztérium (MIRRI).

Összesen 15 járás számára már márciusban közzéteszik a felhívásokat, a maradék öt számára áprilisban

– közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Dušan Velič, a minisztérium államtitkára.

15 járás számára már márciusban közzéteszik a felhívásokat, a maradék öt számára áprilisban

– tájékoztatott csütörtöki sajtótájékoztatóján Dušan Velič, a minisztérium államtitkára.

A regionális támogatásokból finanszírozzuk a munkahelyteremtő pályázatokat, hátrányos helyzetű álláskeresők számára is a helyi szolgáltatásokban, a gazdaságban, az idegenforgalomban és az oktatásügyben

– részletezte Velič. A pénzt az állami költségvetésből folyósítják.

A települések mellett helyi szociális vállalatok, önkormányzati cégek, polgári társulások, iskolák, vállalkozások és vallási közösségek is pályázhatnak.

Hírdetés

Velič kiemelte, a támogatás egyik fő előnye a gyorsaság, tavaly két hónapon belül megkapták a támogatást a sikeres pályázók.

A pályázat tisztasága és átláthatósága garantált, és ami nagyon fontos, szinte bármire rugalmasan felhasználható az összeg, ott, ahol a legnagyobb szükség van rá

– tette hozzá az államtitkár.

Az összegeket a járás nagysága és a munkanélküliség aránya alapján számították ki.

A fő cél a foglalkoztatás, alapkövetelmény új munkahely létrehozása, valamint az életkörülmények, a szolgáltatások javítása

– magyarázta Velič.

Elismerte, hogy

sokkal több pénzt is fel tudnának használni a régiók a pályázat keretében.

Feszes az állami költségvetés, de ekkora összegnek is van jelentősége a régiókban. Nincs elég pénz, de dolgozunk rajta, igyekszünk még legalább 10 milliót keríteni

– hangsúlyozta az államtitkár.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »