11 tartományban, egyszerre 61 helyszínen tartottak házkutatást „neonáci terroristák” miatt Németországban

11 tartományban, egyszerre 61 helyszínen tartottak házkutatást „neonáci terroristák” miatt Németországban

Elfogtak négy feltételezett „szélsőjobboldali terroristát” (értsd: német patriótát) Németországban egy nagyszabású razzián, amelyen 11 tartományban, egyszerre 61 helyszínen tartottak házkutatást.

A műveletben több mint 800 rendőr vett részt – írja az MTI.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) 2019-ben indította a nyomozást, amiben egy „neonáci hálózat” 50 résztvevőjére összpontosítottak. Négyet vettek őrizetbe. Hármat az egykori NDK területén fekvő Türingia tartományi Eisenachban, a negyediket a hesseni Rotenburgban. A Der Spiegel német lap úgy tudja, hogy az egyik gyanúsított a német hadsereg őrmestere.

Hírdetés

A vádlottak egy részét „terrorista szervezet megalakításának kísérletével” és „terrorszervezetben való tagsággal”, másokat „bűnszervezetben való tagsággal” vádolnak. Egy másik részét azzal vádolják, hogy a hivatalos tiltás ellenére továbbra is „neonáci egyesületet” működtet.

A hatóságok szerint mindegyik gyanúsított kapcsolatban áll a 2015-ben az Egyesült Államokban alapított, Atomwaffen Division (Atomfegyver Hadosztály – AWD) elnevezésű nemzetiszocialista paramilitáris szervezet németországi szárnyával – Atomwaffen Division Deutschland (AWDD) -, vagy a szervezethez kötődő egyéb csoportosulásokkal.

A német legfőbb ügyészség jellemzése szerint az AWD támogatói „nyíltan rasszisták, antiszemiták és nemzetiszocialisták, céljuk kirobbantani egy faji háborút”. Ezek a hazafiak „egyes lakossági csoportok, valamint politikusok, köztisztviselők és állami intézmények elleni támadásokkal és gyilkosságokkal káoszt akarnak teremteni, és végül szélsőjobboldali uralmi formákkal akarják felváltani a demokratikus rendet” – áll a közleményben.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »