107 éve ugrott az első magyar

107 éve ugrott az első magyar

1918. március 23-án hajtotta végre Boksay Antal az első magyar ejtőernyős ugrást.

1918. március 23-án hajtotta végre Boksay Antal az első magyar ejtőernyős ugrást.

„Behunytam a szemem és kivetettem magamat a repülőgépből. Vagy száz métert zuhantam, amikor kirántódott az ernyő, majd pár pillanat múlva ki is nyílt. […] Mint egy óriás inga, ereszkedtem lefelé. A szívem erősen kalapált, mert a szél egy szőlővidék fölé sodort, s ha odaesem, elég nagy sebességgel, a karók felnyársalnak. Egy újabb szélroham azonban visszalengetett a repülőtér fölé, ott majdnem odacsapott a hangár falához, de megtörtént a csoda: egy kis bokarándulással szerencsésen földet értem. A hatás, a siker felejthetetlen volt” – emlékezett vissza az 1918. március 23-ai dél-tiroli ugrásra vitéz Boksay Antal főhadnagy, aranydiplomás közgazdász halála előtt néhány hónappal, a Magyarország című hetilap 1984. októberi számában.

„Másodszorra nyitott szemmel hagytam el a gépet. Így hosszabban tudtam mesélni a benyomásaimról…” – írta egyik könyvében.

Hírdetés

A felderítő repülők a vadászgépek kedvelt célpontjai voltak, a pilóták pedig nem tudták elhagyni az égő, zuhanó repülőt, ezért a hadvezetőség sürgetésére a német Heinecke üzem, a tüzérségi megfigyelő légballonokon használt ejtőernyők mintájára, tervezett egy menekülő ejtőernyőt a gyorsabban mozgó repülőgépek számára. Erre jelentkezett egyedüli önkéntesként Boksay Antal. Kikötése annyi volt, hogy előtte ledobhasson egy homokzsákot a kísérleti ernyővel. A húszkilós súly kinyitotta a kupolát, a fiatal hadnagy pedig nem habozott tovább.

A tiszteletére óriási tömeg verődött össze a Pergine-i reptéren. József főherceg-vezérezredes, a hadsereg főparancsnoka katonásan fogadta Boksay és az osztrák származású pilóta, Hofecker Károly tisztelgését. „Szerencsés leszállást!” Csupán ennyit mondott.

A sikeres végrehajtás után ezt írta a magyar hadnagy: „Óriási siker, de semmi több. Se kitüntetés, sem előléptetés, csak egy meleg hadsereg-parancsnoki kézfogás…”

Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »