100 km/óránál erősebb volt a szél, visszatér a havazás

100 km/óránál erősebb volt a szél, visszatér a havazás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este a Facebook-oldalán azt írta: az előzetes adatok alapján
a János-hegyen 104,8 kilométer/órás széllökés is előfordult,
ezzel pedig megdőlt a január 14-ei 100,8 kilométer/órás budapesti szélrekord, amelyet 1966-ban mértek.

Hírdetés

A veszélyjelzésben azt írták: éjjel átmenetileg valamelyest veszít erejéből a szél.

Kedden napközben a délnyugati és északkeleti tájak kivételével ismét többfelé viharossá fokozódhat a szél. Egy-egy helyen 85 kilométer/óra fölötti széllökés is lehet. A hegyvidéki területeken azonban 100 kilométer/óra feletti széllökések is lesznek. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye kivételével keddre is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az erős szél veszélye miatt.

Kitértek arra is, hogy hózáporokban eleinte északkeleten, éjjel pedig már máshol is hullhat kevés (akár 2-3 centiméternyi) hó.
Kedden, a nap második felében főként északkeleten lehet kisebb havazás.
Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában 0 és mínusz 7 fok között valószínű, de az Északi-középhegység havas, szélvédettebb völgyeiben több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 Celsius-fok között alakul.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »