100 halálos áldozata is lehet a rafahi izraeli légitámadásnak

100 halálos áldozata is lehet a rafahi izraeli légitámadásnak

2024. 02. 12.

Legkevesebb 50, más források szerint csaknem 100 halálos áldozata van a Gázai övezet déli részén lévő Rafah ellen hétfőre virradóra intézett izraeli légitámadásnak.

Asraf al-Kidra, a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője a sajtónak azt mondta, egyelőre 48 halottról tudni, a WAFA palesztin hírügynökség azonban mintegy 100 halottról – köztük sok nőről és gyerekről – adott hírt. A hírügynökség értesülései szerint az izraeli hadsereg körülbelül 40 csapást hajtott végre az egyiptomi határnál lévő város és környéke ellen, miközben folyamatosan ágyúzta a térséget.

A légicsapást a palesztin külügyminisztérium elítélte. A tárca az X-en közzétett közleményében azt vetette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szemére, hogy “nem a győzelem, csupán a bosszú hajtja”, a műveletek pedig nincsenek összhangban a nemzetközi joggal.

Hírdetés

Mindeközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz hétfőn ismét tűzszünetet sürgetett a felek között, és aggodalmát fejezte ki a Rafahot elleni műveletek miatt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Gázai övezet 36 kórházából 15 “részlegesen vagy csak minimálisan” képes ellátni feladatait, hozzátéve, hogy a segélymunkások “a tőlük telhető legtöbbet megteszik, lehetetlen körülmények között”.

Elmondta azt is, hogy a mostanáig célba juttatott orvosi segélyek “csak csepp a tengerben”, és a szükségletek minden nap egyre nőnek.
Az ENSZ adatai szerint az övezetben élők több mint 85 százaléka menekült el a harcok kezdete óta és minden ötödik gyerek vált súlyosan alultáplálttá.

Hivatalos palesztin adatok szerint az övezetben több mint 28 ezren haltak meg azokban a légicsapásokban és hadműveletekben, amelyeket Izrael hajtott végre válaszul az október 7-én a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadásra. A palesztin áldozatok kétharmada nő és gyermek. A sebesültek száma átlépte a 70 ezret. Az ENSZ adatai szerint már legkevesebb 1,7 millió gázai – az övezetben élők több mint 80 százaléka – menekült el otthonából.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »