100 éve: A brutális (EGYES) zsidók vezette véres patkányköztársaság

Most nincs sírás, ima a legyilkolt, megkínzott, megnyomorított magyar áldozatokért. Senki sem követeli, hogy a ki tudja már hányadik magyar holokausztról megemlékezzünk. Beszélni sem szabad róla, hiszen a Magyarország addigi történelemében egy idegen nép fiai valósították meg az állami terrort. A hazaáruló, szabadkőműves, nyomorék gnóm, csupa kisbetűvel károlyi mihály 1919 március 21-én adta át a hatalmat és és engedett szabad utat a zsidó söpredék tagjaiból verbuválódott magyargyilkos új terrorkormánynak, amely beverte az utolsó koporsószöget is Nagy-Magyarországba. Akasztott, megkínzott magyarok ezrei jelezték a fékezhetetlen, véres zsidó terror útját, amely 133 napon keresztül gyilkolta a magyart.

Hírdetés

Miután 1919. március 21-én gróf Károlyi Mihály átadta a hatalmat Kohn-Kun Bélának, Magyarországot a következő személyek vezették a trianoni koporsóhoz: Kohn-Kun Béla, Pogány-Schwartz József, Erdélyi-Erlich Mór, Rákosi-Roth Mátyás, Varga-Weiszfeld Jenő, Landler Jenő, Kunfi-Kunstätter Zsigmond, Böhm Vilmos, Szamuely-Samuel Tibor, Kalmár-Kohn Henrik, Lukács-Löwinger György, Ágoston-Augenstein Péter, Rabinovics József, Szántó-Schreiber Béla, Hevesi-Honig Gyula. A 133 napon át teljhatalmú kormányzótanács tagjai, valamint Szamuely és Cserny különítményesei is többnyire ortodox zsidók voltak (ki-véve Garbai Sándort): Morgenstern Árpád, Feldmár Marcell, Beck József, Keller József, Korvin-Klein Ottó, Dormán Árpád, Ellenbaum Ignác, Kohn Ignác, Danczinger Ernő, Ellenbaum Náthán, Lázár Henrik, Bienenstock Ármin, Greiner Ferenc


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »