10 tény az Enigmáról

10 tény az Enigmáról

1. A világ valaha volt egyik leghíresebb rejtjelező gépét, a németek által feltörhetetlennek hitt Enigmát 1918-ban szabadalmaztatta Arthur Scherbius német mérnök.

2. Bár eleinte a német had- és külügyi vezetést sem érdekelte a készülék, 1926-tól a haditengerészet, 1928-tól a hadsereg, 1933-tól pedig már a légierő is használta az Enigmát.

3. A forgótárcsás Enigma valóban hasonlított egy írógéphez. A kódolás betűcserés eljárással történt, így amikor a kezelő leütötte a titkosítandó szöveg egy karakterét, kigyulladt egy másik betűvel jelzett lámpa, ezzel jelezve, melyikkel kell az eredetit kicserélni.

4. Az Enigma működését elsőként a nyelvészeti módszereket matematikával helyettesító lengyel kriptológusok fejtették meg 1932-ben. Felfedezésük nagyban segítette a brit kódfejtők munkáját a második világháború alatt.

Hírdetés

5. A háború idején Alan Turing vezetésével 150-ről több mint 10 ezer főre nőtt az Enigma feltörésén dolgozók száma a britek titkos kódfejtő központjában, a Bletchley Parkban. Az itt megfejtett német információkat Ultrának nevezték. A biztonsági kockázat miatt a legtöbb munkatárs még csak nem is hallhatta az Enigma és az Ultra szót.

6. 1940-től a britek által egyre nagyobb számban megfejtett Enigma-üzenetek valós értékét többen vitatják, de mindenképpen jelentős szerepük volt többek között az angliai csata, az afrikai és a normandiai hadjárat sikerében is.

7. A Bletchley Parkban az Alan Turing algoritmusának továbbfejlesztésével megalkotott Colossus volt az első elektronikus elven működő, programozható digitális számítógép.

8. Számos történész becslése szerint az Enigma feltörésével a szövetségesek tudomására jutó információk 2-3 évvel rövidítették le a háborút, így legalább 15 millió ember életét sikerült megmenteni.

9. A második világháború alatt mintegy 100 ezer Enigma-készülék volt forgalomban. Jelentős részük a fejlődő országok birtokába került, ahol a 70-es évekig használatban voltak.

10. Mivel az Enigma feltörésére vonatkozó információk egészen az 1970-es évekig titkosítás alatt álltak, a spanyol kormány egészen az 1950-es évekig használta a készülékeket.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »