10 tény az elektromosság történetéről

10 tény az elektromosság történetéről

1. Az emberiség legelső tapasztalata az elektromossággal villámcsapás, illetve az elektromos ráják és elektromos angolnák csapása formájában ölthetett testet. Az ókorban úgy vélték, hogy érdemes megérinteni ezeket a vízi szörnyeket, mert elektromos sokkoló hatásuk gyógyítja a migrént és a köszvényt is.

2. Milétoszi Thalész görög természettudós Kr. e. 6. század elején rájött arra, hogy dörzsölés hatására a borostyánkő mágneseződik. Thalész a jelenséget a mágneses hatással hozta kapcsolatba, de valójában felfedezte a kapcsolatot mágnesesség és az elektromosság között.

3. Az „elektromos” (electric) és az „elektromosság” (electricity) szavak legelőször Thomas Browne „Pseudodoxia Epidemica” című munkájában bukkantak fel, amely 1646-ban jelent meg nyomtatásban Angliában.

4. Benjamin Franklinnak az 1752-es híres papírsárkányos kísérletével sikerült bebizonyítania azt, hogy a villám tulajdonképpen egy természetes elektromos kisülés. Franklin a sárkánya elejére egy hegyes drótot erősített, majd egy viharos napon feleresztette azt. A sárkány eregetésére használt zsinór nedves volt, végére pedig egy fémkulcs volt kötve. Amint kezét a kulcshoz közelítette, Franklinnak sikerült szikrákat előcsalogatni a légköri elektromossággal megtelt zsinórból.

Hírdetés

5. A világ első elektromos erőművének megépítése Thomas Alva Edison nevéhez fűződik. Az erőmű, amely 1882-ben kezdte meg a működését Manhattanben, New Yorkban, kezdetben 82 fogyasztó 400 lámpáját tudta ellátni energiával.

6. Az 1889-től 1893-ig hivatalban lévő Benjamin Harrison amerikai elnök sok honfitársához hasonlóan félt az elektromosságtól. Harrison rettegett attól, hogy áramütést kap, így soha nem nyúlt a Fehér Házban található villanykapcsolókhoz, amelyek kezelése így a személyzetre maradt.

7. Az első atomerőmű, amelyet energiatermelésre használtak, Oak Ridge-ben, Tennessee államban lépett működésbe 1948-ban. Az X-10-es grafitmoderálású reaktorral elsőként egy izzót működtettek.

8. Az első villamosenergia-termelésű atomreaktor, amelyet egy meglévő villamosenergia-rendszerbe kapcsoltak, a szovjetunióbeli Obnyinszkban lépett működésbe 1954-ben.

9. Franklin D. Roosevelt amerikai elnök szívén viselte az amerikai vidék modernizálását. Az 1930-as évek elején a farmokon élő emberek 10 százaléka rendelkezett elektromos árammal. Ez az érték 1939-re már elérte a 25 százalékot.

10. A 20. század elején a földön kitermelt olaj, kőszén és gáz mindössze két százalékát fordították elektromos áram termelésére. A század végére ez az érték elérte a 30 százalékot.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »