10 tény a pápaság történetéből

1. A katolikus hívők egyházuk vezetőjét, a pápát Róma első püspökének, Szent Péter (a hagyomány szerint Kr. u. 64 és 68 között hunyt el) örökösének tartják.

2. Pápának lenni a kereszténység első évszázadaiban nem jelentett életbiztosítást: a Kr. u. első és negyedik század között 28 pápa, köztük az első, Szent Péter is mártírhalált halt.

3. A források szerint a 9. század második felében regnáló VIII. János pápa volt az első, aki nem a keresztényüldözések következtében, hanem merénylet által halt erőszakos halált. A krónikák szerint egyik rokona mérget adott neki, majd egy kalapáccsal agyonverte.

4. A római pápa testőrségét ellátó Svájci Gárda a legidősebb, máig működő katonai alakulat a világon, amely 1506 óta látja el a katolikus egyház vezetőinek védelmét.

Hírdetés

5. Úgy tűnik, a legjobb kor a pápai cím betöltésére valahol az ötven és a hetven év között van. A legtöbb pápa ugyanis már elmúlt ötven, de még nem töltötte be a 70. életévét, amikor Szent Péter trónjára ülhetett.

6. II. János volt az első pápa, aki megváltoztatta a nevét. Az eredetileg Mercuriusnak hívott II. János ugyanis nem tartotta helyénvalónak, hogy a katolikus egyház élén egy római istenről, Merkúrról elnevezett személy álljon, így 533-ban, amikor elfoglalta a pápai trónt, nevet váltott.

7. A leghosszabb interregnum, amikor a katolikus egyház legfelső vezető nélkül maradt, 1268-tól 1271-ig tartott. A pápaválasztó joggal rendelkező, lamentáló kardinálisokat végül szigorú diétára (kenyér és víz) fogták, hogy végre döntésre jussanak.

8. Fábián pápát csodába illő módon választották a katolikus egyház vezetőjévé. A 236-ban zajló pápaválasztó gyűlésen összegyűlt keresztények között ott volt az alig ismert Fábián is, akinek fejére (más források szerint a feje fölé) egy, a Szentlélek szimbólumaként tisztelt, fehér galamb szállt. Az elektorok ezt isteni jelként értelmezték, és Fábiánt választották pápává.

9. A történeti hagyomány úgy tartja, hogy az 1276-ban megválasztott V. Ignác pápa viselt legelőször pápaként fehér reverendát. Ignác, mielőtt pápává lett, a dominikánus rend tagja volt, és rendjének fehér viseletéhez pápaként is ragaszkodott.

10. A mindenkori pápa megválasztása a 19. század végétől a Vatikánvárosban található Sixtus-kápolnában történik. A sikeres szavazás után a szavazócédulákat, némi vegyi anyag hozzáadásával, elégetik. A kemikáliáknak köszönhetően a kápolna kéményéből így fehér füst száll fel, jelezve az új pápa megválasztását.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »