10 havi börtönt kapott az osztrák rendőr, aki Hitler kedvenc ételét ette

10 havi börtönt kapott az osztrák rendőr, aki Hitler kedvenc ételét ette

Egy osztrák rendőrtiszt 10 havi börtönbüntetést kapott felfüggesztve, amiért a Facebookon kiposztolt egy ételt, amit Hitler is szeretett.

A férfi, akit egyelőre nem azonosítottak az erre szakosodott antifák, még tavaly tette ki a képet a Facebook-lapjára, Adolf Hitler születésnapján.

„Az ebéd ma tojásrántotta zöldsaláta körettel!” – írta a volt rendőr a fotó mellé. Blondi hiányzik, írta alá a vádlott egyik barátja, és ez volt az az információ, ami alapján perbe fogták végül a gyanúsítottat. Blondival ugyanis állítólag Hitler kutyájára utalt a barát a bíróság szerint, írja az osztrák közszolgálati ORF csatorna a honlapján.

Az elkövetés idején több újság is jelentette, hogy az exrendőr és a barátja is lemondtak az esetet követően az Osztrák Szabadságpártban viselt posztukról, ezzel is demonstrálva, hogy mennyire sajnálják a dolgot, azonban a hatóságokat ez nem hatotta meg.

Hírdetés

A jogi védelem viszont már arra építette a védekezést, hogy a „blondival” (magyarul szőke, világos) a világos sörre utaltak, nem pedig a Führer háziállatára, de ezt természetesen a bíróság nem vette be, 10 hónapot mértek ki az emberre.

A felfüggesztett börtön mellé még kiszabtak rá 6,300 euró büntetést is, biztos, ami biztos.

Mindezt az eljárást az 1947-es orwelli Verbotsgesetz teszi lehetővé, amely alapján Ausztria területén bárkit, akár 20 évig terjedő szabadságvesztéssel lehet sújtani, akiről a bíróság úgy ítéli meg, hogy restaurálni kívánta a nemzetiszocialista rendszert. Mint a fenti példából is kitűnik, ezt már egy rántottával is el lehet követni, ha valaki salátát eszik hozzá.

Gratulálunk sógorok. Ez aztán „jogállam” a javából.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »