10 érdekes tény a most kiújult háború kapcsán az örményekről

1. Az örmények az egyik legrégebb óta megtelepedett kaukázusi népcsoport, Kis-Ázsia keleti részén több, mint 3500 éve élnek.
2. Örményország az Ararát-hegy szomszédságában terül el, melyet többen úgy tartanak, hogy ezen a hegyen feneklett meg Noé bárkája.. Maguk az örmények hagyománya is népüket egyenesen Noétól eredeztetik, egészen pontosan Noé fia, Jáfet egyik unokáját tartják az örmények ősatyjának.3. Ugyanezen néphagyomány úgy tartja, hogy az örmények ősatyja miután legyőzte Babilon királyát, Kr. e. 2492-ben alapította meg Örményországot.
4. Bár a mondák minden bizonnyal elrugaszkodottak a valóságtól, ami tény, hogy a független Örmény Királyság már Kr. e. 600 környékén megalakult. (viszonyításképpen még létezett a Babiloni birodalom, az ókori görög poliszok virágoztak, ahogy az Ókori Egyiptom is és még a Biblia ószövetségi része sem fejeződött be. Az ezer éves magyar állam megalapításáig pedig még, több, mint másfél évezred volt hátra.)
5. Örményországban már 301-ben, a világon elsőként államvallássá tették a kereszténységet. Ez majdnem egy évszázaddal a konstantini fordulat előtt történt, mielőtt Róma felvette volna a kereszténységet.
6. Az örmény nyelv sajátos örmény abc-t használ, mely a magyar rovásíráshoz hasonlatosan ókori örmény rovásbetűkből alakítottak ki, s a mai napig ezt használják. Örményország neve például saját nyelvükön és írásukon így néz ki: Հայաստան.
7. 1915 és 1917 között hajtotta végre Törökország az örmény népirtást, melyet sokan az első modern, szisztematikusan eltervezett és kivitelezett népirtásnak tartanak. Kb. 1 millió örmény esett a mészárlás áldozatául. Az esetről sokáig nem hallhatott a világ, előbb az első világháború, majd később a Szövjetunió (melynek része lett Örményország) elhallgatása miatt. A népirtás tényét Törökország a mai napig nem ismeri el. A népirtást a világ 25 állama ismeri csak el hivatalosan, beleértve például az USA-t, Oroszország, Belgium vagy Lengyelország, de Magyarország nincs közöttük.
8. Örményországban található a világ legveszélyesebbnek tartott atomerőműve, melyet a szovjetek húztak fel 1979-ben Metsamorban. Az erőmű több, mint 40 éve változatlan berendezésekkel és technológiával üzemel, teszi mindezt a Kaukázus egyik szeizmikusan legaktívabb törésvonala felett. 9. 1988-ban (tehát hivatalosan még a Szovjetunió tagállamaként) konfliktus alakult ki a függetlenedni vágyó Örményország és Azerjbadzsán között, hiszen utóbbi területéhez tartozik a gyakorlatilag teljesen örmények által lakott Hegyi-Karabah régió. A háború több, mint 6 évig, 1994-ig tartott és rettenetes pusztítást végzett mindkét oldalon. Azóta Hegyi-Karabah de facto független állam, azonban ezt a világ egyik országa sem ismeri el. A harcok a közelmúltban szintén ennek a vitatott területnek az apropóján robbantak ki.
10. Magyarországon számos örmény származású élt és él mind a mai napig. Számos fontos pozíciót is betöltöttek a magyar történelem során. Pár példa, akik örmény származással rendelkeznek: Kiss Ernő altábornagy (aradi vértanú), Lázár Vilmos ezredes (aradi vértanú), Agárdy Gábor (Kossuth-díjas színész) Szálasi Ferenc (nyilas vezető), Pongrátz Gergely ( ’56-os forradalmár, Corvin-köz főparancsnoka)
10+1: A System of a Down amerikai rockegyüttes összes tagja örmény származású. Dalszövegeikben az 1915-ös örmény népirtást is feldolgozták.

Hírdetés


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »