010-ben három autópálya érte el, ma tíz autópálya éri el az országhatárt

2010-ben három, ma tíz autópálya éri el az országhatárt, miközben 2010-ben kevesebb mint 1300 kilométernyi gyorsforgalmi út volt hazánkban, ma pedig eléri az 1900 kilométert – hangsúlyozta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára Bicskén, az M1-es autópálya bővítéséről tartott hétfői sajtótájékoztatón. Nagy Bálint kiemelte, hogy különösen fontosnak tartják a mobilitás fejlesztését, mert nagymértékben hozzájárul a közlekedésbiztonság növeléséhez, erősíti a vidéket, hozzájárul a nemzetgazdaság fejlődéséhez is. Hozzátette, hogy a következő években a közúthálózat fejlesztésében nagyobb fordulatra kapcsolnak, a létrejött koncessziós szerződés alapján 530 kilométernyi útfelújítás, 270 kilométernyi új autópálya és nagyságrendileg hasonló volumenű gyorsforgalmi hálózatbővítés is megvalósul.

Hírdetés

Az államtitkár jelezte, hogy az M1-es autópálya kétszer háromsávosra bővítésének első üteme az M0-s és Concó pihenőhely között európai léptékkel is jelentős, hiszen nem csak bővítés lesz, hanem teljes szerkezeti újjáépítés is, ami sokkal kényelmesebb, biztonságosabb közlekedést tesz majd lehetővé.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »