�r�kon �t faggatta Trump volt �gyv�dj�t a 2020-as v�laszt�sok ut�ni esem�nyeket vizsg�l� v�desk�dtsz�k

A vádesküdtszék zárt ajtók mögött hallgatta meg Rudy Giulianit, Donald Trump volt amerikai elnök egykori ügyvédjét, New York volt polgármesterét a 2020-as választások utáni eseményeket vizsgáló eljárásban szerdán.

Rudy Giuliani szerda reggel érkezett az Atlantában, Georgia állam fővárosában működő 23 tagú testület ülésére, és helyi idő szerint délután 3 órakor távozott a bíróság épületéből a zárt ajtók mögött zajló meghallgatás végén.

Ügyvédje újságírók előtt közölte, hogy tartják magukat a szabályhoz, hogy a vádesküdtszék ülésén elhangzottak titok tárgyát képezik. Bob Costello annyit mondott, hogy a meghallgatás "kétségtelenül jól ment", mindenki nagyon szakszerű volt és udvarias.

Hírdetés

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint Rudy Giulianival a testület közölte, hogy a "nyomozás alanyaként tekint rá".

Ugyanez a testület beidézte Graham Lindsey republikánus szenátort is, Donald Trump közeli szövetségesét, akit szintén meg akar hallgatni a 2020 novemberében történtekről. Lindsey mentességére hivatkozva visszautasította az idézést, amit a múlt héten elutasított a bíróság, és kötelezte a vallomástételre.

Az Atlantában ülésező vádesküdtszék egy kerületi ügyész, Fani Willis kezdeményezésére alakult, és azt vizsgálja, hogy történt-e törvénysértés Georgia államban a 2020 novemberi elnökválasztás után, amikor Donald Trump a választás szoros eredményének megváltoztatását próbálta elérni Georgia államban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »