Továbbra sem találják a 7 éves kislány afrikai "menekült" megerőszakolóját Chemnitzben

Továbbra sem találják a 7 éves kislány afrikai "menekült" megerőszakolóját Chemnitzben

akit a helyi rendőrség szerint augusztus elején megerőszakolt egy feltehetően észak-afrikai származású férfi. A chemnitzi rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint az ügyben nincsen „forró nyom” és gyanúsított.

Röviddel a több mint egy hónapja történt eset után ugyan őrizetbe vettek egy embert, akiről azonban kiderült, hogy nincs köze az ügyhöz, újabb személyek pedig egyelőre nem kerültek a nyomozók látókörébe.

A rendőrség sajtószóvivője elmondta, az eljárást folytatják, de még nem sikerült olyan adatokat rögzíteni, amelyek alapján kijelenthető, hogy hamarosan feltárják az ügyet.

Hírdetés

Az esetről azt tudni, hogy augusztus 4-én 18.30 körül egy parkban szexuális bántalmazás ért egy 7 éves kislányt. Az elkövető a parkból a főpályaudvar felé menekült. A kislány sírva szaladt az édesanyjához, aki a közelben volt, de nem vett észre, hogy mi történt.

Az elkövető feltehetően észak-afrikai származású, nagyjából 30 éves, és a bal arcán feltűnő sebhely van – olvasható a közleményben.

(MTI nyomán)

 


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »