Szlovéniában győztek a bíróságon a devizaadósok, semmis a hitelszerződésük

Szlovéniában győztek a bíróságon a devizaadósok, semmis a hitelszerződésük

Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – írta a távirati iroda a szlovén sajtóra hivatkozva. A legfelsőbb bíróság a 2015-ben indított eljárásban most másodszor hozott ítéletet, az első ítéletben ugyanis megsemmisítette a pénzintézet javára hozott korábbi döntést, és új eljárást rendelt el az ügyben. 

Robert Preninger, a hitelfelvevő ügyvédje elmondta, hogy a jogerős ítélet szerint a devizaadósnak az eredeti hitelösszeget kell visszafizetnie a banknak, kamatok nélkül, a pénzintézetnek pedig törölnie kell az ügyfél ingatlanját terhelő jelzálogjogot. A szlovén svájcifrank-hitelesek egyesülete közleményében kiemelte: fontos győzelemről van szó. Bizakodásuknak adtak hangot, hogy a jelenlegi jogerős ítélet a jövőben bírósági gyakorlattá válik. Rendszerszintű megoldás kell a problémára, amelyet a bankok kapzsisága és a szabályozó szervezetek csődje okozott – hangoztatták. Sajtóértesülések szerint közel 20 ezer embert érint a mostani ítélet Szlovéniában, nekik legalább 60 százalékkal csökkenhet a tartozásuk.

http://mno.hu/

Hírdetés

Robert Preninger azt is állította: ez az első jogerős ítélet nemcsak Szlovéniában, hanem az Európai Unióban is.

Azt nem tudni, hogy valóban nem született-e ilyen tartalmú jogerős ítélet az Európai Unióban, ahogy a szlovén ügyvéd állítja, de az biztos, hogy nálunk éppen fordított ítéleteket hoztak a bíróságok több ügyben is.

http://mno.hu/

Falus Zsolt, a devizahiteles károsultakat képviselő érdekvédelmi szervezet, a Bankcsapda Egyesület elnöke lapunknak elmondta, több magyarországi ügyben is született olyan első, sőt másodfokú ítélet, amely kimondta: nem kaptak megfelelő tájékoztatást az ügyfelek az árfolyam-kockázatról, ezért semmis a szerződés, azaz vissza kell állítani az eredeti állapotot. Így – kamatok és minden egyéb költség nélkül – az eredetileg fölvett összeget kell visszafizetnie az adósnak. A Kúria azonban, mint a legfelsőbb bírói fórum – éppen fordítva, mint Szlovéniában – minden esetben megváltoztatta az első és másodfokú bíróságok ítéleteit, és érvényesnek mondta ki a szerződéseket. Pedig akadtak a szerződések között olyanok is, amelyek alapján ki sem lehetett számolni, hogy tulajdonképpen mekkora is az ügyfél tartozása.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »