Szijjártó a törökök mellé állt Brüsszellel szemben

Szijjártó a törökök mellé állt Brüsszellel szemben

A törökökkel kialakult konfliktus azt jelzi, hogy a félmegoldáson alapuló brüsszeli migrációs politika megbukott – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető azt követően tartott sajtótájékoztatót a minisztériumban, hogy Mevlüt Cavusoglu – Szijjártó személyes jó barátja – egy szerda esti tévéinterjúban arról beszélt, felfüggesztették a Görögországból visszatoloncolt illegális bevándorlók befogadását. Emellett kilátásba helyezte az EU-val kötött megállapodás felmondását is.

Szijjártó értékelése szerint ésszerűtlen és kudarcba fulladt politika volt Brüsszel részéről kizárólag a migrációs dealre alapozni Európa biztonságát, közben a törököket bírálni és semmit nem tenni a határvédelem megerősítése érdekében. Mint mondta, noha az EU kizárólag erre tett minden tétet, a kezdetektől világosan látszott, hogy a megállapodás hosszú távon nem képes kezelni a tömeges illegális bevándorlás kérdését. Szerinte Brüsszel ezzel nem tett mást, minthogy a török kormány és a török elnök kezébe helyezte Európa biztonságát.

A miniszter óriási hibának minősítette, hogy a megállapodás megkötése óta az európai vezetők mintha versenyt hirdettek volna, hogy ki tudja hangosabban kritizálni, bírálni és támadni a török elnököt, illetve kormányt. Még ennél is nagyobb hibának tartjuk azt, hogy nem használta ki Európa az átmenetileg nyugalmasabb helyzetet – emelte ki, kifejtve: egy lépés sem történt a déli határok védelme érdekében, pedig bőven lett volna rá idő és lehetőség. Ha ismét napi több ezer bevándorló jelenik meg a határoknál, az EU pont ugyanúgy nem tudna tenni semmit, ahogy néhány hónapja vagy éve – fejtegette a miniszter.

Hírdetés

Nagy a baj – vélekedett a tárcavezető, aki egyúttal megkérdőjelezte egyes brüsszeli tisztségviselők alkalmasságát. A külgazdasági és külügyminiszter lapunk holland–török vitát firtató kérdésére azt felelte: Magyarország megértő a problémát illetően, hiszen sok magyar állampolgár él a határainkon túl, akikkel magyar kormányzati tisztségviselők, politikusok kapcsolatot tartanak. Szokatlannak és sajnálatosnak tartjuk azt, hogy két NATO-szövetséges között ilyen kérdésben ilyen konfliktus tudott létrejönni – jegyezte meg lapunk másik, NATO-kapcsolatokat firtató kérdésére, hozzátéve: az egész konfliktus a biztonságpolitikai együttműködésre is kihathat.

Szijjártó Péter a holland választást értékelve azt mondta: tiszteletben tartja az eredményt és gratulál a miniszterelnöknek az első helyhez, továbbá örül a kereszténydemokraták jó szereplésének. Azt kívánta a holland politikai vezetőknek, hogy legyen sikeresek egy stabil kormány megalakításában, hiszen legalább négypárti koalícióra lesz szükség ahhoz, hogy stabil parlamenti többség jöjjön létre. Nem állt ki Geert Wilders mellett, pedig Marine Le Pen francia elnökjelölt a holland politikus mellett Orbán Viktor miniszterelnököt is potenciális szövetségesként emlegette egy lengyel lapnak adott interjúban.

A minisztert faggatták az Európai Bíróság menedékkérőkkel kapcsolatos döntéséről is, erre válaszul nonszensznek nevezte, hogy azért ítélnek el egy tagországot, mert betartja az uniós szabályokat. Azokban szerinte világosan szerepel, hogy ha valaki illegális bevándorlóként érkezik egy uniós tagországba és ott menekültstátuszért folyamodik, akkor annak az országnak a területén köteles megvárni a procedúra végét. Magyarország az ennek való megfelelés érdekében hozott döntéseket – hangoztatta.

A miniszter egy másik kérdésre azt is kijelentette: az uniónak világosan kellett volna beszélnie arról, hogy a migrációs megállapodásnak és a Törökország vízummentességéről szóló terveknek nincs hatása egymásra. A törökök egyébként pont a vízummentesség eléréséhez vezető folyamat lassú mivolta miatt tervezik felmondani a migrációs megállapodást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »