Svédországban lőni tanítják a migránsokat – integrációjuk segítéséért

Svédországban lőni tanítják a migránsokat – integrációjuk segítéséért

/EchoTv nemzetközi sajtószemléje először 11:55-kor/

Theresa May már nem tolerálja a toleranciát címmel ír a német Die Welt napilap arról, hogy a brit miniszterelnök asszony az újabb londoni terrormerénylet után megfogadta, keményebben vezeti a harcot az iszlamista terror ellen. Ami kötéltánc, kommentálja azonnal politikailag korrekt engedelmességgel a lap, ugyanis „ha egy nyugati demokrácia nyitottságát túlzottan megnyirbálja, akkor fennáll a veszélye, hogy politikailag és morálisan veszít.”

A felső-ausztriai jobboldali Info-Direkt magazin megdöbbentő tényre hívja fel a figyelmet, amelyről korábban egy svéd lap számolt be, de azt mindeddig hallgatás övezi. Svédországban egyre több migránst lőni tanítanak, mert az a svédek szerint  segíti integrálódásukat. Az egyik megszólaltatott női résztvevő közölte, remekül szórakoznak a lőgyakorlatokon. Az Info-Direkt kommentárja: „A skandináv ország már hosszú ideje markáns példája annak, hogy egyidejűleg milyen abszurd és tragikus gyümölcsöt hozhat a multikulturalizmus rendszere.”

A népszerű jobboldali amerikai Breitbart hírportál arról tudósít, hogy egy keresztény farmert kizártak egy michigani piacról, ahol gyümölcsöt és zöldséget árult, mert helytelen nézeteket hangoztatott a melegek házasságáról. Miután az önkormányzat értesült arról, hogy a gazda keresztény hitet tett a mellett, miszerint a házasság az egy férfi és egy nő társulása, a diszkriminációt tiltó politikára hivatkozva tiltották ki a piacon való árusításból.

Hírdetés

Kiderült, ami sejthető volt: a Barack Hussein Obama volt amerikai elnök idején kinevezett külügyminisztériumi tisztségviselők most maguk vallották be, hogy Trump elnöksége kezdetétől a háttérben aktívan elősegítették a Washington és Moszkva közötti diplomáciai kapcsolatok normalizálásának blokkolását.  Trump beiktatása után a külügyet azzal a feladattal bízták meg, hogy dolgozzanak ki tervet az Oroszország elleni szankciók megszüntetésére, ami pánikot okozott. Tom Malinowski, Obama emberi jogokért felelős külügyi államtitkára is elmondta, amerikai törvényhozókat sürgettek egy olyan törvény meghozatalára, amelynek értelmében a Washington és Moszkva közötti diplomáciai kapcsolatok normalizálása csak előzetes kongresszusi jóváhagyással történhet, jelenti az orosz Sputnik hírügynökség.

 

 

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »