Segítségért kiált a svéd rendőrség – legyőzték őket a „békés bevándorlók"

Dan Eliasson, Svédország rendőrfőkapitánya és Linda Staaf, a rendőrség Nemzeti Műveleti Főnökségének vezetője – ez a mi ORFK-nkhoz hasonló – szerdán drámai hangvételű sajtótájékoztatón ismerte be, hogy a rendőrség tehetetlenné vált a betolakodó bűnözőkkel szemben. Nemcsak a liberálisok szerint nem is létező „no go” zónák létezését erősítették meg, hanem azt is, hogy azok gyakorlatilag törvényen kívüli autonóm státuszt élveznek.

Eliasson szerint 61 olyan terület létezik ma Svédország különböző városában, amelyek felett a hatóságok nem gyakorolnak többé ellenőrzést. Staaf ezzel kapcsolatban megerősítette, hogy az erőszakos cselekmények egyre súlyosabbak, a bűnözők egyre kegyetlenebbek.

– Korábban legfeljebb lábon lőtték az áldozatokat, hogy megfélemlítsék őket. Ma már szinte minden esetben fejbe lövik, megölik őket.

A rendőrfőnökök beszámoltak arról is, hogy a no-go zónákban már a kilencéves gyermekek is drogfutárként dolgoznak, fegyvereket szállítanak, részt vesznek akciókban, és folyamatosan vezetik be őket a bűnöző életmódba. A bandák szigorúan védelmezik területeiket, és gyakoriak a bosszútámadások.

– Ezekben a párhuzamos társadalmakban a közszolgálatok tért veszítenek. Rendőrségi védelem nélkül veszélyes behatolni ezekre a területekre – mondta Dan Eliasson, majd így fejezte be előadását: – Kérjük a társadalom más szereplőit, segítsenek nekünk!

A sajtótájékoztató után az ország legnagyobb napilapja, az Expressen természetesen az őszinte rendőrfőnököt támadta, azzal vádolva, hogy alkalmatlan a munkájára, és az ő hibája, hogy a rendőrség ilyen helyzetbe került. Természetesen a bevándorlók kivétel nélkül ártatlan angyalok, és csak egyedi esetekben van ez másképp. De olyankor is az elkövetők mentálisan zavart állapota az ok.

Az ENSZ előrejelzése szerint Svédország 2030-ra hatalmasat fog zuhanni és kikerül a világ fejlett országainak soraiból. 2010-ben még a 10. helyen állt a fejlettségi világranglistán, ma már a 25. helyre csúszott vissza, és egy évtizeden belül harmadik világbeli országgá fog válni. Ugyanezen előrejelzés szerint még a folyamatosan államcsőd közelében billegő Görögország is a 13. hely környékén fog maradni ugyanezen időre. Kuba, Mexikó, a balti országok vagy Bulgária szintén messze Svédország előtt fognak állni.

A svéd kormány továbbra is mereven elutasítja vadliberális politikája megváltoztatását, és a bevándorlás, a multikulturalizmus további támogatása mellett áll.

A legveszélyesebb városok Stockhölm, Malmö és Gothenburg. Amennyiben kedves Olvasóink közül valaki svédországi utazásra készülne, íme, a területek, amelyeket jobb, ha messze elkerül (kivéve persze, ha lángszórós harckocsival tervezi az utazást).

Stockholm: Husby, Rinkeby / Tensta, Bredäng, Hagsätra / Rågsved, Hässelby / Vällingby, Vårberg, Solberga, Östberga

Botkyrka: Alby, Fittja, Hallunda / Norsborg

Södertälje: Ronna / Geneta / Lina

Gothenburg: Bergsjön, Biskopsgården, Gårdsten, Hammarkullen, Hjällbo, Lövgärdet, Tynnered / Grevegården / Opaltorget, Hisings Backa, Rannebergen

Borås: Hässleholm / Hulta, Norrby

Malmö: Rosengård (Amiralsgatantól délre), Södra Sofielund (Seved), Nydala / Hermodsdal / Lindängen, Holma / Kroksbäck / Bellevuegården

Växjö: Araby

Landskrona: Karlslund

Hírdetés

Linköping: Skäggetorp

Uppsala: Gottsunda

Örebro: Vivalla

Borlänge: Tjärna Ängar

Örebro: Oxhagen / Varberga

Sollentuna: Tureberg

Helsingborg: Dalhem / Drottninghøj / Fredriksberg, Söder,

Västerås: Bäckby

Haninge: Brandbergen, Jordbro

Huddinge: Skogås, Vårby

Järfälla: Sångvägen, Termovägen

Sollentuna: Edsberg

Sundbyberg: Rissne / Hallonbergen

Södertälje: Fornhöjden, Hovsjö

Upplands Bro: Finnsta

Upplands Väsby: Smedby

Kristianstad: Charlottesborg, Gamlegården

Halmstad: Andersberg

Trollhättan: Kronogården / Lextorp

Eskilstuna: Fröslunda, Lagersberg, Skiftinge

Jönköping: Råslätt

Norrköping: Hageby, Klockaretorpet, Navestad


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »