Lázár János válasza a nálunk árult nyugati élelmiszerszemét hírére kijelentett “döbbenetére” vonatkozó kérdésre

Lázár János válasza a nálunk árult nyugati élelmiszerszemét hírére kijelentett “döbbenetére” vonatkozó kérdésre

Lázár János válasza a nálunk árult nyugati élelmiszerszemét hírére kijelentett döbbenetére vonatkozó kérdésre

Előzmény:

Lázár János február 16-án, az általa tartott kormányinfón közölte, felháborította, hogy a multinacionális cégek más minőségű termékeket árulnak Magyarországon, mint Ausztriában.

Lázár János azt mondta, megdöbbenve olvasta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jelentését 24-féle azonos termékminta összehasonlításáról, amelynek lényege: ugyanazok a cégek ugyanazokat a termékeket jobb minőségben árulják az osztrákoknak, mint a magyaroknak. Ez azt a vélelmet erősíti, hogy ezek a cégek “élelmiszeripari szemetet” próbálnak Magyarországon eladni – közölte.

Még azt is mondta, hogy ez „a következő időszak legnagyobb botránya”.

Aznap megkérdeztem Lázár Jánost, miért döbbent meg, amikor erről a kormánynak már 2011 óta tudomása van, hiszen 2011 áprilisában a Szlovák Fogyasztók Szervezete alapos vizsgálatot végzett e téren megvizsgálva nyolc  uniós tagország szupermarketjeiben található élelmiszerek egész sorát. A nyolc ország: Németország, Ausztria, Magyarország, Cseh Köztársaság, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Bulgária.

Ezután Szlovákia – Csehország támogatásával – az ügyben az Európai Bizottsághoz fordult.

Akkoriban, írtam a kérdésben, Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy a Németországban a húsokban mért dioxin szennyezettség miatt a húsimportra elrendelt vizsgálatot vissza kellett vonni a hazai hatóságnak, mert „már az Európai Bizottság is támadni kezdett minket. Németország az első pillanattól kezdve tiltakozott a külön ellenőrzés miatt…”

Vagyis a kormánynak nem csak tudnia kellett volna minderről, de a 10 millió magyar fogyasztó egészsége érdekében már rég lépnie kellett volna, nem pedig megdöbbennie.

Azt írtam, ha a Soros-féle 444.hu-nak válaszolt e-mailben feltett kérdésére, egészen biztosan válaszol nekem is.

A miniszter úr válaszolt.

Ezt írta:

Hírdetés

Kedves István!

Ahogyan te is bátran és korrekt módon azonnal elismered, sőt nyilvánosan korrigálsz, ha tévedsz – mint tetted ezt hozzám intézett, február 20-i pótkérdésedben, amelyben jelezted, ami kimaradt az eredeti kérdésedből – ezt én is megteszem.

Teljesen igazad van: nem lett volna szabad „döbbenetemet” kifejezni.

Ezért bocsánatot kérek.

De február 20-án – mint nyilván láttad – Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elrendelte a hazai és külföldi kiskereskedelemben kapható azonos élelmiszerek újabb átfogó vizsgálatát. A NÉBIH szakemberei azt már el is kezdték.

A minisztérium közleménye megemlíti, hogy a napokban újra nyilvánosságot kapott a NÉBIH korábban végzett vizsgálata ugyanerről. Ezt a problémát, írja a közlemény, a kormány jelezte 2015-ben, majd a közös fellépést támogatta ez ügyben a 2016. április V4 találkozón.

Szintén idézi Zsigó Robert államtitkárt, aki kijelentette, az emberek nem kérnek a „kettős mércéből”.

Mint látod, bakim ellenére most már jó úton vagyunk. Mint Orbán Viktor jelentette ki a napokban elhangzott évértékelőjén: „A magyar modell kötőanyaga a bátorság, amely nélkül semmilyen politikai építmény nem állhat fent, különösen nem itt, a huzatos Kárpát-medencében.”

A jövőben is csak kérdezz bátran és, biztosítlak róla, kormányunk különböző szervei – tegyék azokat bármilyen huzatossá a balliberális sajtótól érkező kemény kérdések – ezután hozzám hasonló bátorsággal fognak válaszolni jobboldali értékalapú kérdésekre is, hiszen ők is ráébredtek közös kötőelemünkre és megértik, a jobboldali választókat érdeklő, ezirányú hiányosságainkat tudakoló megkeresésekre szintén érdekünk a válaszadás.

Üdvözlettel:

Lázár János

Megjegyzés: a fenti levél apokrif. Azt én írtam. Válasz Lázár Jánostól e napig nem érkezett.

 

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »