Bár a budapesti új köztemető Rákoskeresztúri új köztemetőként él a köztudatban, valójában Kőbányán, az egykori Drasche-téglagyár és a kőbányai szőlők közötti területen fekszik. A 3-as metró Kőbánya-Kispest végállomásától a 202 E jelzésű autóbusszal lehet oda eljutni. A temető kialakítását egykor a Kerepesi temető szűkössé válása indokolta.
A 207 hektáros sírkert Budapest legnagyobb temetője, de európai méretben is dobogós helyet foglal el. Mintegy másfél millió ember nyugszik itt. A temetések félóránként követik egymást.
A temető rövid története
A köztemetőt 1886. május 1-én nyitották meg. Az első temetésre pedig augusztus 6-án került sor. Akkor Závoly Viktória földi maradványai a mai 53-as parcellába kerültek. A temetőt azóta öt alkalommal bővítették, mára 301 parcellája lett, és 10 ravatali terem áll a gyászolók rendelkezésére. A szabályos, négyzetes parcellarendszer terveit Czigler Győző műépítész 1903-ban készítette. A bejárati épületegyüttest Hegedűs Ármin tervezte, a szobordíszek Maróti Géza munkái.
Már 1903-ban két parcellát – katonai sírok kialakítása céljából – elkülönítettek. 1914-től nemcsak magyar hősi halottakat temettek ide, hanem a központi hatalmak elesett katonáit, valamint a Magyarországon elhunyt hadifoglyokat is, összesen 42 nemzet fiait.
1968-ban itt kezdte meg működését Budapest első krematóriuma. A hamvasztásos temetkezések növekvő számával megjelentek az urnasírok, illetve urnakripták. Sajnos, ezek ma a temető legelhanyagoltabb részei. Itt alakítottak ki először ún. hant nélküli, amerikai típusú parcellákat, gyepesített sírfelülettel és álló síremlékekkel.
1984-től lehetőség nyílt arra is, hogy a hozzátartozók hazavigyék szeretteik hamvait, vagy szétszórattassák. 2006 óta nyújt temetkezési lehetőséget az Urna Pantheon, melyben altemplomszerű nyughely váltható 60 évre. Ez a temetkezési lehetőség azok számára készült, akik letisztult környezetben szeretnének végső nyughelyet biztosítani szeretteik számára.
A temető méreteihez képest viszonylag kevés ismert ember sírja található itt, de ide temették például Gyurkovits Tibor írót, Ihász Gábor és Komár László táncdalénekest, Tyll Attila, Gyenge Árpád és Benedek Tibor színművészeket, Nagy György riportert, Vass Lajos karnagyot, zeneszerzőt… Mivel a temető különböző pontjain fekszenek, megtalálásuk még a letölthető térkép alapján sem egyszerű. Leghosszabb az itt nyugvó, egykori olimpiai bajnokok névsora.
Az 1950-es években politikai okokból halálra ítéltek, a koncepciós perek áldozatai is ide kerültek, a bejárathoz legtávolabb eső 301-es parcellába. Mára ez az Új köztemető legismertebb része. A 298-as, illetve a 300-as parcellával együtt alkotja az ún. Nemzeti Gyászparkot.
Az utókor tisztelete
Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit, mondta egykor Széchenyi István.
A 298-as parcellát 1944-ben kezdték temetkezésre használni, ide temették a sírhelyet megfizetni képtelen szegényeket. A második világháború után ugyancsak ide kerültek a börtönökben elhunytak, vagy a kivégzettek földi maradványai, így az itt nyugvók hovatartozása rendkívül sokrétű. Feltehetően a nyilas vezért, Szálasi Ferencet is ide temették.
Akiket az ’50-es években rehabilitáltak, idővel exhumálták, és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A felszabadult helyekre pedig ötvenhatos szabadságharcosokat temettek. Ma a 298-as parcellában az 1945–1956 között kivégzettek nyugszanak.
Miután a parcella megtelt, a kivégzettek, a börtönökben és táborokban meghalt emberek temetése a 301-es parcellában folytatódott. A politikai elítéltek közé néhány köztörvényes bűnöző is bekerült, de túlnyomó többségben az 1956-os megtorlás áldozatait temették ide. Kivételt a parcella első 12 sora képez, ahová még a forradalom előtt életüket vesztettek kerültek.
A 300-as parcellát csak 1989 után vették használatba. A június 16-án, a Hősök terén felravatalozott újratemetettek közül négyen kaptak itt díszsírhelyet: Nagy Imre titkára, az újságíró és politikus Gimes Miklós, az eperjesi születésű Maléter Pál, egykori honvédelmi miniszter, Losonczy Géza újságíró és államminiszter, illetve Szilágyi József ügyvéd. Ide hozták az emigrációban elhunyt Kéthly Anna földi maradványait is. Ő volt az Országgyűlés második női képviselője, a harmadik Nagy Imre-kormány államminisztere.
A 301-es parcella legismertebb áldozata maga az egykori miniszterelnök, Nagy Imre, aki mellett a forradalom névtelen áldozatainak síremléke kapott helyet.
A rendszerváltáskor ezeket a parcellákat újrarendezték, a tetemeket exhumálták, és kialakították az 1956-os forradalom emlékhelyét.
Emlékmű az ´56-os áldozatok tiszteletére
A Jovánovics György avantgard alkotó által „Halálműnek” nevezett alkotás koncepciója Angyal Istvánnak, a fegyveres felkelők parancsnoka búcsúlevelében olvasható mondaton alapszik: „Egy nagy rusztikus kő legyen a csőcselék emléke.” Az 5300 m²-es területen megépült emlékmű két fő részből áll, ezeket a 45 méter hosszú bánat út köti össze. A tájmű egyik legfontosabb szimbóluma a nyitott sír, amelyből egy 1956 mm magas fekete márvány hasáb emelkedik ki. Innen a bánat út vezet a monumentális kövekből épített Nekropoliszhoz, tetején a szarkofággal és a túlvilágba vezető oszloppal, illetve az egészet lezáró nagy rusztikus kőhöz. Itt jegyezném meg, ha előzőleg nem nézek utána, mi is vár a 301-es parcellában, valószínűleg nem értettem volna meg az emlékmű üzenetét.
Az ’56-os Szövetség a Nemzeti Panteon elé faragott székelykaput állíttatott, amin az alábbi a felirat olvasható: Csak magyar lélekkel léphetsz át ezen a kapun. Mögötte márványtáblán egy másik felirat: „A hazáért haltak vértanúhalált”. A kapu a 300-as parcellához vezető út elejét jelzi.
Az emlékhely évente több alkalommal fontos megemlékezések helyszíne. Ezek közül kiemelkednek a február 25-i, a június 16-i, valamint a november 4-i rendezvények. A temetőnek ez a része 2016-ban egy új látogatóközpontot is kapott, amely a 301 nyírfa között búvik meg, oldalain virágládákkal. Sajnos, ottjártunkkor zárva volt. Csoportokat előzetes egyeztetés alapján fogadnak, de az egyéni látogatók számára csak október 16-a és november 4-e között tartanak nyitva. Itt vetítéseken mutatják be a parcellák történetét, egy dokumentumfilm pedig az újratemetést. A látogatóközpont jelmondata, a hol sírjaink homorulnak pedig arra utal, az emlékezést 1989-ig szinte lehetetlenné tették, hogy a titokban eltemetettek jelöletlen sírjaira nem emeltek hantot, azok besüppedtek, évtizedekig méltatlanul „homorultak”.
Aki gyalogosan vág neki a parcellák felkeresésének, az készüljön fel arra, hogy a főbejárattól mintegy 3-3 kilométert kell megtennie oda és vissza. Ráadásul az utolsó kilométer már olyan parcellák között vezet, ahol nincsenek friss sírok, csak erdős, bozótos részek, bár hellyel-közzel még egy-egy elfeledett síremlék vagy kereszt is feltűnik. Esetleg őzekkel és mókusokkal is lehet találkozni.
A temetőben autóval is lehet közlekedni, ez a látogatás kényelmesebb módja.
Megjelent a MAGYAR7 44. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
