Kit hagyott ki Kushner vagyonnyilatkozatából? Sorost

Kit hagyott ki Kushner vagyonnyilatkozatából? Sorost

]]>DEATH AND TAXES MAGAZINE]]>

Jared Kushner, Trump elnök veje a múlt pénteken kapta kézhez pénzügyi nyilatkozati űrlapjait, felszólították őt, hogy foglalja be azon 77 vagyontételt, amelyet „figyelmetlenségből” kifelejtett, amikor először töltötte ki a nyilatkozatot.

Ivanka Trumpnak, Kushner nejének szintén most először kellett kitöltenie ilyen nyilatkozatot, miután márciusban a Fehér Ház alkalmazottjává vált.

A 77-es szám „kicsit nagyobb” annál, mint amit az emberek hajlamosak kifelejteni, mondta a kormány etikai hivatalának főtanácsadója a Wall Street Journalnak.

A házaspár még mindig befektető a család ingatlanvállalataiban. Annak ellenére, hogy nem vesznek részt ezek irányításában, a profitot megkapják.

Hírdetés

A szakportál három ilyen jelentősebb „kifelejtést” említ. Sorost, a Goldman Sachs Csoportot és Peter Thiel amerikai vállalkozót. Ebben a sorrendben.

(Lapunk feltételezése szerint nincs kizárva, hogy az amerikai kormány észszerűnek nem mondható kiállása Trump esküdt ellensége, Soros itteni érdekeltségei mellett a magyar kormánnyal szemben, akár össze is függhet a vő és a milliárdos közötti üzleti kapcsolattal.)

Lovas István – ]]>www.demokrata.hu]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »