Fa Nándor: A bizonyítékok 4000 méter mélyen vannak

Fa Nándor: A bizonyítékok 4000 méter mélyen vannak

Az Atlanti-óceánon szerencsétlenül járt vitorlázó két teóriát állított fel múlt heti árboctörésével kapcsolatban, a TJV transzatlanti vitorlásversenyen viszont történt számára egy-két furcsa dolog. Például a francia duók egy kritikus pillanatban kikapcsolták a kötelező helyzetjelzőjüket, ami mintha nem volna szabályos, a mezőny többi tagjára nézve pedig egyenesen veszélyes volt, főként, hogy az időjárás-előrejelzés alábecsülte a versenyt keresztező sarkvidéki ciklonban érkező szél erejét.

Két verziót tart elképzelhetőnek Fa Nándor egy héttel ezelőtti árboctörésével kapcsolatban, ami miatt Spirit of Hungary nevű hajójával, oldalán Perényi Péterrel kiállni kényszerült a Transat Jacques Vabre (TJV) kétszemélyes óceánátszelő vitorlásversenyből. Hazatérése után először állt élményeivel a sajtó rendelkezésére, amit az MNO természetesen kihasznált. De kezdjük az elején!

A két évtizede a leghosszabb transzatlanti, korábban a Kávé útja néven ismertté vált versenyen Észak-Franciaországból kihajózva a La Manche csatornán, dél-nyugati irányban vitorlázták volna át az óceánt, 5400 tengeri mérföldet megtéve a brazíliai Itajaí-ig.

– A hajónk áprilisban érkezett Barcelonába, ahol kicsit átépítettük. Az úgynevezett tuningmunka augusztusig zajlott, kiváló lehetőségeket kaptunk. Ezek után elvitorláztunk Gibraltárba alig pár hét, rekordidő alatt. Viszont Gibraltártól egészen a későbbi árbocvesztésig szembeszéllel vitorláztunk, ami olyan terhelést jelentett a hajónak másfél-két hónapig, amiből az derült ki számunkra, hogy a hajó felkészült a Le Havre-i rajtra. 40 fok fölötti dőlésszöget is produkáltunk a gyakorlás során.

A rajt után aztán olyan árapályáramlatokba kerültek, amelyekben helyismeretre lett volna szükség, nem volt elég csak a „szél szerint” vitorlázni, ahogy ők tették. Amikor aztán a kritikus bójáig elértek, és kezdődött egy nyugalmasabb szakasz, azt konstatálták, hogy stratégiai veszteség nélkül jöttek ki a dologból.

Azonban még induláskor benne volt a levegőben, hogy egy hatalmas ciklon fogja keresztezni a mezőny útját, ami 10 méteres hullámokat generál, és amit 50 csomós szél kísér. Aztán ahogy az idő haladt előre, kiderült, az előrejelzések alábecsülték az érkező szél erősségét, és a versenytársak, akiknek a helyzetleadás folyamatosan kötelező volt, egyszer csak sorra eltűntek a térképről.

– A francia vitorlázók egy vagy két kivételével, mint utóbb kiderült, körbevitorlázták a ciklont. Haladtunk tovább a szembeszéllel, rengeteg vitorlamunkánk és energiánk elment erre, és a hajónak is, de ekkor is állta a sarat. Mígnem elérkezett az a pillanat, amikor délnyugat felé, jó széllel, jó sebességgel haladva, az élen haladók mögött elvileg már igen kis különbséggel mentünk volna, de idáig már nem értünk el. Madeira fölött szép, napsütéses időben, kényelmes, gyors vitorlázás közepette éppen majszoltuk a finom, biofilizált ebédünket, amikor egy óriási reccsenést hallottunk.

Hírdetés

Ez volt az árboc. Fa Nándor ekkor letette a kezében lévő edényt, odalépett a tőkesúly középgombjához, megnyomta, körülnézett, és azt látta, hogy minden a vízben van. Perényi Péter ebben a pillanatban kapta fel kameráját, és rögzítette, hogy mi van, majd miután gyorsan munkához kellett látni, felrögzítette a fejére. Azonban jött egy hatalmas, oldalirányú billenés a hajón, és Perényi gyakorlatilag vízbe esett, és a kamera az értékes felvételekkel is odalett, 4000 méter mélyen pihen az óceánban.

Perényi (b) és Fa (j) (Fa Nándor archívuma)

Mivel mindent, árbocot és kötélzetet ízzé-porrá szedtek Barcelonában, és mindent vissza is küldtek a gyártónak tesztelésre, ki kellett volna derülnie annak, hogy mi volt a gond, de mivel az összes bizonyíték bent van a víz fenekén, Fa Nándornak nem maradt más hátra, felállított két teóriát.

– Mivel előjel, értelem és magyarázat nélkül dőlt le az árboc, az első károk elhárítása után visszaültünk befejezni az ebédet, és átbeszéltük, ki milyen zajokat hallott a baj előtt. Az egyik olvasat számomra az, hogy vagy eltört a jobb alsó száling és szakadt el az árboc. A másikra viszont semmi nyom nem utal, és nem is vagyok egy nagy Sherlock Holmes. A jobb első ablak peremén van egy körömnyi sérülés a hajón, egy centi mélyen. Azóta is ezen töröm a fejem, hogy mi okozhatta ezt, mert semmi nem érhetett oda. Valaminek föntről tehát oda kellett esnie, amiről lemaradtunk. Egy csavar lelazulhatott, és amikor már nem volt akkora feszülés az árbocon, akkor eshetett ki egy betét. De minden csak okoskodás, semmire nincs bizonyíték, csak 4000 méter mélyen – zárta hangos gondolkodását a vitorlázó, akinek a hajó ügyében a jövő héten vissza kell repülnie Franciaországba.

Fa Nándor sok mindent megért már az óceánon, de a számára mindössze 6 napos verseny első 3 napjánál durvábbat ritkán tapasztalt. A ciklon sarkvidéki eredetű levegőt hozott. A baleset tanulságai számára elsőre igen egyszerűek.

– Új árboc, új kötélzet, új vitorla. Időnk van, feladat is van bőven, Perényi Péter pedig marad a csapatban.

Ez csak azért merülhet fel kérdésként, mert Fa Nándor és a Spirit of Hungary következő kategóriaversenye jövő májusban lesz, azon pedig szólóban kell részt vennie a vitorlázónak, Perényi műszaki segítségként vesz részt az előkészületekben a csapat igen fontos tagjaként. A rajt tehát május 29-én lesz New Yorkban, a cél pedig a franciaországi Les Sables-ban.

Hogy Fa Nándor mit érzett, amikor először lépett szárazföldre, miközben az óceán közepén kellett volna vitorláznia, hogyan juthat új árbochoz, törvényszerű volt-e a durva ciklonban az ő és más hajók tömeges bajba kerülése, mivel tölti az idejét a most rászakadt hónapokban, kockáztató típusú vitorlázónak tartja-e magát a jelenlegi mezőnyben, biztosítva volt-e a hajója, a szóló vagy a duó vitorlázást szereti-e jobban, illetve mit csinál versenyzés közben unaloműzés gyanánt, kiderül a Fa Nándorral hétvégén megjelenő interjúnkból.

Fontos megjegyezni: a TJV első hete a mezőny felét felmorzsolta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »