Ellopták a maharadzsák ékszereit Velencéből

Ellopták a maharadzsák ékszereit Velencéből

VELENCE. A kiállítás látogatói közé vegyült tolvajok több millió euró értékű ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában.

A rendőrség közlése szerint legkevesebb két tolvaj vegyült a látogatók közé, miközben az egyik őrködött, a másik kinyitotta a tárlót és kiemelt egy arany brosst és egy pár fülbevalót.   

A mogulok és maharadzsák kincsei című kiállítást a katari emír másodszülött fiának, Hamad bin Abdulláh asz-Száni sejknek a gyűjteményéből rendezték meg a Dózse-palotában, a lopás a tárlat zárónapján történt.   

Hírdetés

A rendőrség feltételezi, hogy a tolvajok egy nagyobb bűnbandához tartoznak. Sikerült nekik a palota riasztórendszerét úgy megváltoztatni, hogy csak az után szólalt meg, amikor már távoztak a palotából.   

"Nagyon profi bűnözőkről van szó, akik meg tudtak lógni annak ellenére, hogy a Dózse-palota riasztórendszere nagyon fejlett technológiájú" – hangoztatta Vito Gagliardi, Velence rendőrfőnöke.   

A gyémántból, aranyból és platinából készült ékszerek vámértékét ugyan 30 ezer euróban állapították meg, de jóval értékesebbek, több millió eurót érhetnek – tette hozzá a rendőrfőnök.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »