Elegánsan elhallgatott egy beszédrészletet az MTI

Rainer M. János történész Göncz Árpád emléktáblájának avatásán elhangzott beszédének kormánykritikus mondatai kimaradtak a Magyar Távirati Iroda (MTI) beszámolójából.

Amint arról mi is beszámoltunk, hétfőn felavatták a főváros harmadik kerületében Göncz Árpád író, műfordító, volt köztársasági elnök emléktábláját. Arra a házra helyezték a táblát, amelyben Göncz élt és alkotott 1947 és 1990 között.

Hírdetés

Rainer M. János történész is beszédet mondott az avatáson, majd azt MTI nyomán készült beszámolókat kezdte olvasgatni. Feltűnt számára, hogy „a beszéd nem ott ért véget, ahol a tudósításban” – írta hétfőn a Facebookon. Majd bemásolta posztjába azt a kormánykritikus befejező részt, amely az MTI beszámolójából kimaradt.

„Az emléktáblák, emlékhelyek a múltba révedés helyei. Mint egy varázstükörben, felidézzük az elmúlt, elhalványult arcokat. Ha itt is így teszünk, nehéz lesz Göncz Árpád szemébe nézni. Szelíden mosolyog majd a szeme, mint majd’ mindig – de akkor is nehéz lesz. Mert halk, kicsit rekedt hangján azt kérdezi tőlünk, és másoktól, de még saját magától is, hogy miért van az ország mai arcán 1956 szabadság-ünnepe helyett szögesdrót kerítés? Mit keresnek ott pusztuló falvak? Mit keres ott politikai és művészi giccs? Miért látjuk rajta új önkényurak zavart és önelégült vigyorát? Vajon már a mi arcunk is ilyen, csak ez látható rajta? Mit tettünk, hogy ilyen lett? Mit teszünk, hogy ne ilyen legyen? Göncz Árpád elment, jó lélekkel emlékezünk rá. A kérdéseket itt hagyta, ő már nem segít nekünk megválaszolni őket. Ő megtette, amit tehetett. A többi, a válasz, ha van, itt maradt, az a mi dolgunk, leányaié és fiaié, leányainké és fiainké.”

Rainer M. János posztját így zárta: „Csak ezt szerettem volna még mondani, kész szerencse, hogy elmondtam. És nagyon köszönöm az MTI gondos szerkesztői munkáját. Azért az se rossz – de lehet, hogy jobb! –, ahogy ők összeállították. De én már csak maradnék a magaménál.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »