EGY CIKK MEG AZ IKERTESÓJA.

EGY CIKK MEG AZ IKERTESÓJA.

„Az amerikai hírszerzés vizsgálja, hogyan finanszíroz a Kreml európai pártokat

James Clappert, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatóját az amerikai kongresszus utasította, hogy alaposan vizsgáltassa ki, az elmúlt évtizedben milyen titkos módon finanszírozott a Kreml európai pártokat. A jelentést pedig nyilvánosságra is hozhatják – írja a Telegraph.

A felülvizsgálat azért indult, mert Washington aggódik azért, hogy Moszkva felett szándéka:

kihasználni Európa megosztottságát

aláásni a NATO-t

ellehetetleníteni azokat a kezdeményezéseket, amik az orosz energiától való függést szeretnék mérsékelni

blokkolni az amerikai rakétavédelmi programot

visszavonni a gazdasági büntető szankciókat, amiket a Krím-félsziget annektálása után vezettek be Oroszország ellen

 

Az amerikai lépés azután jött – ahogy azt vezető brit tisztségviselők a Telegraph-nak magyarázták –, hogy egyre nő a félelem, miszerint Európában egy új hidegháború bontakozott ki, és Oroszország sokkal szélesebb körben és mélyebben avatkoznak be a térségben, mint azt korábban gondolták.

Az „orosz befolyásszerzési tevékenységről” szóló jelentés szerint orosz műveletek folynak Franciaországban, Hollandiában, Magyarországon, Ausztriában és a Cseh Köztársaságban is, utóbbit az orosz ügynökök a schengeni övezet belépőpontjának tartják.

Hírdetés

Egyik tisztviselő sem akart megnevezni orosz érdekeket érvényesítő pártokat, de a Telegraph szerint valószínűleg a magyar Jobbikról, a görög Arany Hajnalról, az olasz Északi Ligáról és a francia Nemzeti Frontról van szó, utóbbi 2014-ben 9 millió euró kölcsönt kapott egy orosz banktól. Oroszország a politikai befolyásszerzést közben kőkemény propagandával támogatja meg.” (Telegraph, 444.hu)

 

Van ennek a hírnek egy ikertesója is, íme:

Az orosz hírszerzés vizsgálja, hogyan finanszíroz Washington európai pártokat

 

Az Állami Duma utasította a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, a Külső Hírszerző Szolgálatot valamint a Felderítő Főcsoportfőnökséget (GRU), hogy alaposan vizsgáltassa ki, az elmúlt évtizedben milyen titkos módon finanszírozott Washington európai pártokat. A jelentést pedig nyilvánosságra is hozhatják. A felülvizsgálat azért indult, mert Moszkva aggódik, hogy Washington feltett szándéka:

-Kihasználni Európa megosztottságát, s ezt kihasználva tovább gyengíteni Európát

-Aláásni Európa önálló védelmi potenciálját

-Ellehetetleníteni azokat a kezdeményezéseket, amelyek az amerikai valutától, az IMF-től és a nyers amerikai érdekektől való függést szeretnék mérsékelni

-Blokkolni az orosz rakétavédelmi programot

-Fenntartani a gazdasági büntető szankciókat, amelyeket Oroszország ellen vezettek be, a Krím-félsziget annektálásának ürügyével. (A Krím csak ürügy, hiszen Amerika elsőként ismerte el annak idején a koszovói népszavazást és támogatta Koszovó függetlenségét a Szerb tiltakozás ellenére, miközben a krími népszavazást színjátéknak minősítette. Az Oroszország elleni szankciók pedig súlyos gazdasági hátrányt okoznak Európának, miközben a szankciók bevezetése óta Amerika kereskedelmi mérlege Oroszországgal több, mint 20%-kal nőtt! Továbbá a szankciók is azt a célt szolgálják, hogy Európa minél hamarabb beleegyezzen az Amerikai-Európai Szabadkereskedelmi Egyezménybe, ami tragikus következményekkel járna Európára nézve.)

Az orosz lépés azután jött, hogy megnőtt a félelem egy új európai hidegháborútól, és Amerika sokkal szélesebb körben és nagyobb mélységben avatkozik be a térségben, mint azt korábban bárki is gondolta.

Az „amerikai befolyásszerzési tevékenységről” szóló jelentés szerint amerikai műveletek folynak egész Európában, a kontinens nyugati felén évtizedek óta, míg közép- és kelet-európában most erősödött fel az amerikaiak hírszerzési, titkosszolgálati és befolyásolási tevékenysége. Különösen igaz ez Lengyelországra, Magyarországra, Csehországra, Szlovákiára és Romániára. Lengyelországban az amerikai ügynökök különösen aktív tevékenységet folytatnak, ugyanis a 40 milliós Lengyelországot mindenképpen le akarják szakítani a V4-ek együttműködéséről. A magyarországi amerikai befolyásolási műveletek elsődleges célja pedig az, hogy a V4-ek együttműködését összekovácsoló, külön utas politikát folytató és mindenekelőtt Magyarország érdekeit érvényesítő magyar miniszterelnököt eltávolítsák a hatalomból.

Egyik orosz tisztviselő sem akart megnevezni amerikai érdekeket érvényesítő pártokat és politikusokat, de valószínű, hogy Junckerről, Merkelről, Schultzról, Verhofstadtról és Faymannról van szó.

Amerika a politikai befolyásszerzést kőkemény propagandával támogatja és erősíti.

(U.i.: Az eredeti cikk ikertestvérének ismertetésekor egyszersmind kijavítottuk  -legalább nagyjából- Herczeg Márk kolléga gyakorlatilag olvashatatlan dolgozatát, különös tekintettel a szám-személy egyeztetésekre. Szívesen!)

(Blogstar, Bádog, Bayer Zsolt)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »