Buszbaleset: csapdába eshettek az utasok

Buszbaleset: csapdába eshettek az utasok

Egy magyar személyszállító cég buszával és két magyar sofőrrel volt síelni Franciaországban az a budapesti diákcsoport, amely éjjel balesetet szenvedett az olaszországi Veronában. Ezt a buszos cég, a Pizolit Kft. egyik illetékese telefonon megerősítette a Hír Televíziónak. A jármű az autópályán fékezés nélkül falnak csapódott, és kigyulladt. 16-an meghaltak, 26-an megsérültek. A baleset okát még vizsgálják.

Teljes terjedelmében lángolt a magyar diákokat szállító busz Velence és Verona között az autópályán. A sofőr éjfél körül veszítette el uralmát a jármű felett, amely szalagkorlátnak, majd egy felüljáró pillérének csapódott. Ezután kigyulladt a busz.

Az olasz rendőrség legutóbbi közlése szerint tizenhatan égtek benn az autóbuszban. A külügyminiszter közlése szerint egy sérültet mesterséges kómában tartanak, mert életveszélyes állapotban van, tizenketten súlyos, és tizenhárman könnyű sérüléseket szenvedtek.

A baleset okát még vizsgálják, de több szemtanú, köztük egy kamionos is azt állítja, hogy gond volt a busz kerekével.

„Egyrészt hallottuk a hírekben, hogy az olasz nyomozóhatóság kihallgatja a kamionost. Nagyon fontos, hogy ez a vész, ez a műszaki hiba mennyire volt látható, és mennyire kellett megakadályozni vagy jelezni. Ez fontos kérdés a vizsgálatnál. A másik fontos kérdés, hogy ez a műszaki hiba miből ered. Hogyha ez olyan műszaki hiba, amely már az elinduláskor felismerhető, akkor a magyar jog szerint felvethető a foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés nevű bűncselekmény. Ez nem közlekedési bűncselekmény, de kapcsolódhat hozzá” – mutatott rá Borbély Zoltán közlekedési és biztosítási szakjogász.

A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai utaztak. „Alapvetően a diákjainkból szerveződik egy ilyen busznyi közönség. Az iskolában folyik a tanítás, miközben a harminc-harmincöt gyerek távol van, aztán ők majd pótolják a lemaradásukat. Amennyiben a buszon és a táborban van hely, akkor vagy régi diákok, vagy egyéb vendégek velük szoktak tartani” – nyilatkozta a Hír TV-nek Jáki Gábor intézményvezető-helyettes.

Gyertyát gyújtanak

Hírdetés

Az intézmény előtt már sok gyertyát gyújtottak. „Hajnali egy körül történt, félálomban voltak, illetve aludtak az emberek. Az egyik lány arra kelt, hogy lángokban áll a busz, és beszorult a két ülés közé, a busz felső polcrésze pedig beesett mellé. Az ablakon kellett kiszedni. Betörték a diákok az ablakokat, fejjel-kézzel, mindennel próbálkoztak, és úgy menekítették ki egymást” – mesélte az intézmény egyik diákja.

A balesetről nyilatkozott a Hír Televíziónak Palkovics László oktatási államtitkár, aki délelőtt személyesen kereste fel a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumot.

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai repülővel és négy mentőautóval indultak el a veronai buszbaleset sérültjeihez.

Csapdába estek

Közben a balesetről nyilatkozott Magyarország milánói főkonzulja a helyi sajtónak. „Kábult állapotban vannak. Azt mesélték, hogy akkor történt a baleset, amikor aludtak. Az ütközés erejére ébredtek fel. Azt látták, hogy a busz első részében felcsaptak a lángok, amelyek aztán nagyon gyorsan továbbterjedtek. Az oszlop, amelybe belerohant a busz, a menekülés útjában állt, csapdába ejtette az utasokat” – mondta Timaffy Judit.

Segítség lehet

A tragédiát túlélő diákok, szüleik, hozzátartozóik, társaik számára most a legfontosabb, hogy együtt legyenek, megosszák egymással a gyászt – nyilatkozta a Hír TV-nek Gotthardt Zsóka klinikai pszichológus. A szakember szerint ez segíthet az őket ért hatalmas trauma elviseléséhez és feldolgozásához.

„Ez nagyon nagyon nehéz a szakemberek számára is természetesen. Úgy gondolom, hogy ha csak lehetséges, akkor érdemes elővigyázatosan bánni ezzel, biztosítani mondjuk azt, hogy legyen valaki azzal, akivel éppen a hírt közöljük. A legfontosabb szabály, hogy legyen vele valaki, aki odafordul, aki meghallgatja, aki ezekben a sokkoló percekben egyszerűen támaszt nyújt; nem vigasztalja, csak jelen van” – hangsúlyozta Gotthardt Zsóka.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »