A lakosság egyre nagyobb része szelektálja a hulladékot

szemetes k

Egyre többen szelektálják a hulladékot Szlovákiában, ennek kézzelfogható bizonyítéka, hogy egyre növekszik az újrahasznosítás aránya. Ugyanakkor még mindig követnek el hibákat a lakosok a szemét szétválogatásánál, és még mindig vannak, akik egyáltalán nem törődnek ezzel – mondta Marek Brinzík, a felelős gyártókat tömörítő Natur-Pack munkatársa.

„2016-ban még sereghajtó volt Szlovákia az EU-ban, azóta lassan, de biztosan közelítünk az élbolyhoz, és egyes területeken már oda tartozunk” – mondta Brinzík. Hozzátette, már az összes önkormányzat bevezette a szelektív szemétgyűjtést. Pontosan az önkormányzatnak van a legnagyobb szerepe a lakosság motiválásában, ugyanis ahol az önkormányzat és a hulladékszállító társaság is aktív ezen a téren, ott magasabb a szelektálási arány.

Brinzík a leggyakoribb hibákat is felsorolta, az egyik, hogy az emberek nem nyomják össze a hulladékot. „Ha nem nyomják össze például a nagyobb kartondobozokat, nagyon gyorsan megtelik a szeméttároló, még azelőtt, hogy kiürítenék, így aztán a többi papírhulladék más kukákba, vagy melléjük kerül.

A szelektálással kapcsolatban a leggyakoribb tévhit, hogy végül úgyis az összes szemét egy helyre kerül a hulladéklerakóban vagy az égetőben, ezért aztán nem is érdemes a kidobás előtt szétválogatni, de ez végképp nem igaz – tette hozzá Brinzík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?