75 éves Reviczky Gábor

rg

Közkedvelt, sokat foglalkoztatott színész, aki fanyar humorral, kivételes művészi erővel alakítja az ironikus, groteszk karaktereket, negatív figurákat.

Vérfagyasztóan játssza a kegyetlen maffiózót, szerethetően a csetlő-botló kisembert, szánni valóan a bohócot. Magáról azt állítja, hogy gumiarca van, és noha a magánéletben egyáltalán nem ilyen, a színpadon ritkán állja meg, hogy ne ökörködjön egy kicsit: „Én egy gazfickó vagyok, mert osszanak rám bármilyen szerepet, nem tudok kihagyni egyetlen poént sem, ha úgy hozza a véletlen.” Pályája fontos állomásának tartja a kaposvári indulást, az Ascher Tamás rendezte Pinokkiót és az Ördögök című előadást, amelyre különvonattal érkeztek a nézők, és amellyel megnyerték az országos színházi fesztivált. A magyar és világirodalom sok színpadi művében alkotott emlékezeteset. A Kecskeméti Katona József Színház, a Vígszínház és a Nemzeti Színház társulatának is volt a tagja, 2016 óta szabadúszó.

Számos filmben és tévéjátékban is játszott, a kilencvenes és a kétezres évek szinte valamennyi magyar filmvígjátékában szerepelt. Olyan filmek kapcsolódnak a nevéhez, mint a Szamárköhögés, a Sztracsatella, a Három testőr Afrikában, a Zimmer Feri, a Csinibaba, az Üvegtigris mindhárom része, a Valami Amerika, a Magyar vándor, Lora, a Pappa pia, a külföldön is nagy sikert aratott Liza, a rókatündér és a Post Mortem, az egyik legújabb filmje a Brigádnapló. Népszerű tévésorozatokban is látható (Pasik, Kossuthkifli, A mi kis falunk), emellett keresett szink-ronszínész is, Jack Nicholson és Robert De Niro rendszeresen az ő hangján szólal meg magyarul.

2023 elején rákot diagnosztizáltak nála, ezért több kemoterápiás kezelést is kapott, amelyek annyira legyengítették, hogy a forgatások mellett színpadi munkát nem tudott vállalni.

Több mint egy év kihagyás után február 11-én tért vissza, a Képzelt beteg című színdarab főszerepében láthatta újra a közönség a Pesti Színházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?