51,91 százalékos volt a részvételi arány a választáson

allamfovalasztas 2024

Az elnökválasztás első fordulójában a részvételi arány elérte az 51,91 százalékot (2 265 656 választó). Érvényes szavazatot 2 254 206 választópolgár adott le. A választás hivatalos eredményét vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be a választásokért és a pártfinanszírozások ellenőrzéséért felelős állami bizottság.

„A városokban a szavazópolgárok 53,19 százaléka, a falvakban 50,47 százaléka ment el választani" – mondta Martin Nemky, a Statisztikai Hivatal (ŠÚ) elnöke.

A választási részvétel 45 járásban volt magasabb az országos átlagnál. Az országos átlaghoz legközelebbi eredményt a lévai járásbeli Alsószecse (Dolná Seč) községben regisztrálták.

„Az IVIS rendszerben az első hivatalos eredményt szombaton 22.13-kor adta le a rimaszombati 27-es számú választókörzet választási bizottsága, az utolsó eredmény vasárnap 1.47-kor futott be a bazini 9-es számú szavazókörből" – közölte a Statisztikai Hivatal.

A hivatal tájékoztatása szerint a szavazatok összeszámlálása kevesebb mint négy órát (3 órát és 59 percet) vett igénybe, majdnem egy órával rövidebb időt, mint az előző elnökválasztás első fordulójában.

„A legtöbb dolguk a pozsonyi szavazatok összesítőinek volt, 345 körzet szavazatait dolgozták fel, Eperjesen, Zsolnán, Rimaszombatban és Nyitrán 200 körzet adatait dolgozták fel a statisztikusok.

A választás hivatalos eredményeit a volbysr.sk portálon teszi közzé a Statisztikai Hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?