Nőtt az akut légúti megbetegedésben szenvedők száma, az influenza visszaszorult

koronavírus köhögés

Az előző héthez képest 2,1 százalékkal nőtt az akut légúti megbetegedésben szenvedők száma a 11. naptári héten. Az influenza és az influenzaszerű megbetegedések előfordulása 9,3 százalékkal csökkent – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) kommunikációs osztálya.

Az epidemiológusok 41 870 légúti megbetegedést regisztráltak a hét folyamán. A legtöbb beteg Pozsony, a legkevesebb Trencsén megyében volt. A megbetegedés főleg az öt évnél fiatalabb gyerekek között terjedt. „1303 személynél, azaz a betegek 3,1 százalékánál járt szövődménnyel a megbetegedés" – tette hozzá a Közegészségügyi Hivatal.

A 11. naptári héten összesen 4354 influenzaszerű megbetegedést jelentettek, ami az összes fertőzött 10,4 százalékát teszi ki. A legtöbb influenzás Nagyszombat, a legkevesebb Pozsony megyében volt, az öt évnél fiatalabb gyerekek között volt a legtöbb fertőzött. „Az év 11. hetében lokális járványgócokról érkezett jelentés" – tette hozzá az ÚVZ.

11 óvodát és öt alapiskolát zártak be.

Két betegnél okozott súlyos tüneteket a betegség. Huszonkét személy Covid-tesztje lett pozitív.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?