Újabb iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban

iskolai lovoldozes

Egy diák életét vesztette a csütörtökön Iowában történt iskolai lövöldözésben, amelyet egy 17 éves tanuló követett el, aki magával is végzett – közölték a hatóságok az erőszakos incidens részleteiről beszámolva.

A támadó, akit Dylan Butlerként azonosítottak, az év első tanítási napjának kezdetén nyitott tüzet Perry város középiskolájában, egy 6. osztályos diákot megölve és 5 embert – köztük diákokat és legkevesebb egy iskolai alkalmazottat – megsebesítve. Az eddigi vizsgálatok alapján a lövöldöző diák saját magával is végzett.

Jelentések szerint a sebesülteket Iowa állam fővárosába, a Perrytől mintegy 60 kilométerre fekvő Des Moines kórházaiba szállították, egyikük állapota súlyos, de nem életveszélyes, a többiekét stabilnak minősítették.

Az állami nyomozóhatóság illetékese a helyi idő szerint csütörtök délután tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 17 éves támadó egy vadászpuskával és egy kis kaliberű pisztollyal jelent meg az iskolában, és a támadás előtt közvetlenül több bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. Mitch Mortvedt közölte, hogy a rendőrök az iskolaépület átvizsgálása során egy robbanószerkezetet is találtak, amelyet hatástalanítottak. Hozzátette, hogy az eset részletes vizsgálata tovább folytatódik.

A helyi rendőrség korábbi közlése szerint az erőszakos eseményről helyi idő szerint reggel fél nyolc körül érkezett bejelentés a 8 ezer lakosú kisváros középiskolájából. A lövöldözés még a tanítás kezdete előtt történt, ezért kevesen voltak az iskola épületében.

A tragédia nyomán Iowa kormányzója elrendelte, hogy vasárnapig az állam középületein eresszék félárbócra a nemzeti zászlókat.  

A lövöldözés áldozatainak és hozzátartozóinak együttérzését fejezte ki a Fehér Ház szóvivője az elnök nevében csütörtöki sajtótájékoztatóján. Karine Jean-Pierre arra szólította fel a Kongresszust, hogy fogadjon el törvényeket a fegyverbirtoklás szabályainak szigorításáról, a többi között a sorozatlövő fegyverek és a nagy kapacitású tárak szabad árusításának betiltásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?