Támogatási rendszert fogadott el Nyitra megye a települések számára

Branislav Becík

Nyitra megye önkormányzata anyagi támogatást nyújt a területén levő településeknek, a képviselő-testület a márciusi ülésén fogadta el az erről szóló általános érvényű rendeletet.

 Az előterjesztés szerint a támogatás célja a vidék elnéptelenedésének megakadályozása. „Fontos a stabil vidéki közeg kialakítása. Főleg a jelenlegi helyzetben, amikor jelentősen nőnek a községek energiaköltségei, a megye fontosnak tartja az anyagi támogatásukat” – olvasható az előterjesztés indoklásában.

Branislav Becík megyeelnök elmondta, a faluk maximum 5000 euró támogatást kérhetnek, az általános érvényű rendelet szerint húszféle területen használható fel a dotáció, például útfelújításra, térfigyelő kamerarendszer kiépítésére, játszóterekre, hulladékgazdálkodásra, szociális szolgáltatásokra.

Az önkormányzat várja a települések visszajelzéseit is. „Szeretnénk, ha ezzel a támogatási rendszerrel a lentről érkező igényeket elégíthetnénk ki, várjuk a hozzászólásokat. Fontos a kistelepülések támogatása is, mert a feltételek miatt nemegyszer kimaradnak különféle támogatásokból, pedig nekik lenne rá a legnagyobb szükségük” – tette hozzá Becík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?