JOZEF ADAMOVIČ KONZERVATÓRIUM - Kassa

kassa

A Jozef Adamovič Konzervatórium (Exnárova 8, Košice) Szlovákia legnagyobb, harmincéves hagyománnyal rendelkező, teljes szakirányú konzervatóriuma, amely zene, ének, zenés drámaművészet (HDU) és tánc szakon nyújt oktatást tehetséges tanulóknak, nemzetiségtől, fajtól és származástól függetlenül.

Az iskola színvonalát a diákok egyéni és kollektív eredményei, a közönség pozitív visszajelzései is bizonyítják. Az iskola művészeti együtteseinek fellépései iránt folyamatos az érdeklődés, különböző szintű hazai és külföldi fontos események alkalmával kapnak meghívást hivatalos fellépésekre. A szimfonikus zenekaron kívül az iskolának van népi zenekara, kamarazenekara, jazz-zenekara, rockés folkegyüttese, leánykórusa és diákszínháza.

Az iskola zenekarai és kórusa fellépett Károly Gusztáv svéd király, Beatrix holland királynő és II. Erzsébet angol királynő előtt, valamint számos külföldi turnén és csereprogramon vett részt. Az összefüggő, hatéves képzés az alapiskolák végzőseinek szól, de azoknak is, akik már elvégeztek egy másik középiskolát. A felvételi feltétele az egyes szakokon a sikeres tehetségvizsga. Az Erdőpark közelében, gyönyörű, csendes környezetben levő iskolában magasan képzett és szakmailag művelt, többnyire fiatal, de tapasztalt pedagógusok oktatnak. A tanulmányi szakok végzősei érvényesülhetnek szólistaként vagy zenekari előadóként szimfonikus, színházi, kamara- és népi zenekarokban, de a szórakoztatóiparban működő művészként is, operaénekesként (szóló- vagy kórusénekes), táncosként, színészként a drámai színház, a kisszínpadi formák színháza, kabaré, zenés színház, televízió, rádió és film területén.

Sok végzősünk művészeti alapiskolában talál állást tanárként, vagy folytatja tanulmányait hazai, illetve külföldi művészeti vagy bölcsészettudományi egyetemeken. A felvételi feltételeiről és lehetőségeiről további információk az iskola honlapján, a www.konja.eu oldalon találhatók

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?