Fico és Matovič a zavarosban

matovic k

Két szlovák politikus rontja tovább az infláció és a közeli fegyverropogás miatt amúgy is zaklatott polgárok közérzetét. Egyik az OĽaNO elnöke, a másik pedig a Smer vezetője. Ők újabban szinte naponta tartottak sajtótájékoztatókat, amelyeken társadalmunk megmentőinek igyekeztek feltüntetni önmagukat, valójában azonban már az előre hozott parlamenti választásra gondolva kampányolnak. Mások is, de ők a legharsányabban.

Robert Fico évek óta menekül az igazságszolgáltatás elől. Tavaly mindössze két szavazaton múlt, hogy a parlamentből nem került vizsgálati fogságba, különböző korrupciógyanús ügyei miatt. Azóta még ingerültebben támadja azokat a nyomozókat, ügyészeket, olykor a bírákat is, akik szerinte nem függetlenek, vagy a Matovič–Lipšic–Mikulec triumvirátust ostorozza, akiknek állítólag – a jogállami elveket és a törvényességet felrúgva – a Smer ellehetetlenítése s a vezetőik bebörtönzése a céljuk. A pártelnök gyakran emlegette Martin Ribár ügyvéd esetét, aki csaknem két évet töltött vizsgálati fogságban, de aztán az Alkotmánybíróság szabadlábra helyezte őt, mert a taláros testület szerint a bűnvádi eljárás során megsértették alapvető emberi jogait. Azóta még többen kételkednek a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás pártatlanságában. Ráadásul Maroš Žilinka többször is bevetette a büntető törvénykönyv 363-as cikkelyét, amellyel többek között Ficót és Robert Kaliňák volt belügyminisztert is felmentette az egyik vád alól. Elfogulatlan szemlélőként megállapíthatjuk, hogy a sok korrupciógyanús ügy, valamint a legalább ennyi ellenzéki cáfolat sűrűjében nehéz eligazodni, de annyi bizonyos, hogy a Smer vezetői és volt magas rangú állami tisztségviselői aligha makulátlanok. Regnálásuk idején valóban maffiaállamot működtettek, amelyről az úgynevezett bűnbánók is tanúskodnak. Saját irhájuk mentése érdekében túlozhatnak, de a többmilliós csúszópénzek bezsebelését aligha ők eszelték ki. A teljes igazság felderítése a független bíróság feladata, amely már néhányszor, többek között Dušan Kováčiknak, a Speciális Ügyészség egykori vezetőjének, továbbá František Imreczének, a pénzügyőrség volt elnökének bűnügyeiben jogerős elmarasztaló ítéletet hozott.

Robert Fico egy éve az orosz–ukrán háború megítélésében Orbán Viktor álláspontját követi. Keményen bírálja a szlovák kormányt, mert Magyarországgal és Ausztriával ellentétben fegyvereket szállít Kijevnek. Újabban pedig szlovákiai hangárokban veszteglő MiG–29-es vadászgépek átadását is mérlegeli. Miután tavaly Szlovákia és az Egyesült Államok között megkötött védelmi szerződés kapcsán azzal riogatott, hogy idegen katonák özönlik el országunkat, akik majd itteni nőket erőszakolnak meg, ami vaklárma volt, nemrég azzal hozakodott elő, hogy Zuzana Čaputová államfő hadiállapotot hirdethet Szlovákiában, amelyre hivatkozva későbbi időpontra halaszthatja a szeptember végére előre hozott választást. Ezek az állítások akár rémhírterjesztéssel is felérhetnek, ami büntetendő. Ha a főügyész is így vélekedne.

Ismét felturbózta önmagát Igor Matovič is, aki betegesen viselkedő kormányfőként, majd pedig botcsinálta pénzügyminiszterként stresszelte a lakosságot. Most újabb két elmeszüleményével rukkolt elő. Költségvetési pénzből ötszáz euróval jutalmazná azokat, akik majd elmennek voksolni. Egyúttal lényegesen csökkentené a parlamenti képviselők havi járandóságát, amely jelenleg ötezer eurónyi. Amikor a Markíza tévé riportere megkérdezte tőle, miért hozakodott elő ilyen populista javaslatokkal, kajánul vigyorogva felelte: „Meg kell nyernünk a választást!”

Kora őszig egyre többen halásznak majd a zavarosban és tehetnek olyan javaslatokat, amilyenekkel egykor Fico, három éve pedig Matovič csapta be a szavazókat. Ezekben a válságokkal terhelt időkben sorsdöntő lesz, hogy sokan okulnak-e a történtekből, és már nem a hordószónokokra, hanem szakemberekre és morálisan is hiteles jelöltekre voksoljanak. Ha találnak majd ilyeneket, nem is keveset, a listákon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?