Szabadlábra helyezték Dzsafar Panahi világhírű iráni filmrendezőt

Dzsafar Panahi

Pénteken óvadék fejében szabadlábra helyezték Dzsafar Panahi világhírű filmrendezőt, aki két nappal ezelőtt éhségsztrájkba kezdett börtönében hatéves büntetése ellen tiltakozva.

Panahit tavaly júliusban tartóztatták le, és egy 2011-ben hozott bírósági ítélet alapján kellett megkezdenie börtönbüntetését, amit kormányellenes propaganda miatt szabtak ki rá.

A rendező a családjának írott levelében az iráni igazságügyi hatóságok és biztonsági erők „törvénytelen és embertelen” fellépésével indokolta az éhségsztrájkját.

A filmrendező egyike azoknak az iráni művészeknek, sportolóknak és más hírességeknek, akiket retorziókkal sújtottak, mivel felszólaltak a hatóságok ellen a hónapok óta tartó kormányellenes tüntetések közepette.

Panahit évekkel ezelőtt eltiltották a filmkészítéstől, és Iránt sem hagyhatta el, de a rendező ennek ellenére több filmet forgatott. No Bears című legutóbbi alkotása a tavalyi velencei filmfesztiválon debütált, ahol egy üres székkel hívták fel a figyelmet arra, hogy a másként gondolkodó rendezőt hazájában bebörtönözték.

A börtönből való szabadulását pénteken támogatói hozták nyilvánosságra. Az ISNA iráni hírügynökség szerint több művész is üdvözölte őt, amikor elhagyta a hírhedt teheráni Evin börtönt.

Panahi az egyik legtöbb díjjal elismert iráni filmrendező. 2015-ben Taxi Teherán című drámájával elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díját, 2018-ban pedig a cannes-i filmfesztiválon a Három nő című filmjének forgatókönyvéért kapott elismerést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?