10 éves a Grace egyesület: „Soha nem adtuk fel, amikor falakba ütköztünk”

A Grace és partnerszervezetei közösen ünnepeltek.
Nagypaka |

Immáron tíz éve a gyengébbek, az elesettek, a másokra utaltak szolgálatában. Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a Grace Egészségkárosultak és Mozgáskorlátozottak Egyesülete a nagypakai kultúrházban.

„Gazdagok vagyunk, mert csodálatos gyermekekért, csodálatos fiatalokért, csodálatos emberekért, kitűnő kollégákkal, kitűnő közösséggel apró csodákat tehettünk. Egyik legnagyobb sikerünk az elmúlt tíz év alatt, hogy soha nem adtuk fel, amikor falakba ütköztünk” – mondta beszédében Sárközi Tibor, az egyesület elnöke. Egy nonprofit civil szervezet életében egy évtizednyi lét sokat jelent. Elsősorban azt, hogy létrehozása nem volt hiábavaló. A tíz évre való ünnepélyes visszatekintőn valamennyi partnerszervezet és egyesület képviselői is részt vettek, nemcsak Szlovákiából, de Magyarországról is. Az egyesületet tevékenységét támogató, illetve vele együttműködő szervezeteknek és magánszemélyeknek egyaránt emléklapot adott át Sárközi Tibor elnök. Közöttük volt Zuzana Stavrovská, az Egészségi Fogyatékkal Élő Személyek Hivatalának főbiztosa, aki elmondta:

„Tíz évvel ezelőtt senki sem várta, hogy ez a szervezet ilyen aktív és ilyen sikeres lesz. Én valamennyi nagypakai rendezvényükre mindig a legnagyobb örömmel jövök, mert itt minden egyes alkalommal óriási adag pozitív energiát kapok a résztvevőktől.”

Hasonlóan elismerően nyilatkozott a Grace munkájáról a polgármester, Ivan Seňan:

„Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen kis községben egy ilyen kitűnő szervezet működik már évek óta. Bárcsak mindenhol annyi jó emberrel találkozhatnák, mint a Grace rendezvényein.”

Őry Péter csallóközcsütörtöki polgármester is az elismertek közt volt, aki szerint:

„Ha a bedobott kő még tíz év után is hullámokat vet, az már állandó. Ha egy szervezet 10 év múltán is lankadatlanul működik, az az állandóvá való válást jelenti.”

01

A Grace vonulása tíz éven át egy igazi sikertörténet. 2012 novemberében alakult a „nagy” Grace, majd röviddel utána a „kis” Grace, azaz a Grace Junior, Petrovics Vivien vezetésével, amely keretén belül az egészséges fiatalok segítik az egészségkárosult fiatalok integrációját. 2014-ben megalapították a Nemzetközi Kulturális és Egészségmegőrző Egyesületek Szövetségét a magyarországi Áhi Jóga tatai egyesületével. 2015 óta tagok a Szlovákiai Egészségkárosultak Szövetségében. Következett a sportklub megalakítása, amely 2016-ban a Szlovákiai Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének is tagjává vált. A Grace alapító tagja volt a Felvidéki Fogyatékkal Élők Szövetségének (Fefosz) is 2016-ban, amelynek székhelye Nagypaka. Lankadatlan az együttműködés Hideghéthy Andreával, a Szövetség a Közös Célokért igazgatójával, akivel több sikeres projektet hoztak tető alá, egyetlen céllal: a különböző fogyatékkal élőket kihozni a négy fal közül és olyan programokat szervezni a számukra, amelyekkel pozitív tapasztalatokat és élményeket szereznek.

Munkatársunknak is megköszönték a segítséget.

Ezért van a Grace és ezért sikeres a története. Mert próbálja megkönnyíteni az egészségkárosultak akadálymentes életvitelét, a megmaradt egészségük szinten tartását, beilleszkedésük elősegítését, hogy a társadalom teljes jogú, hasznos tagjává válhassanak.

„Ha mindenki teszi a dolgát, annak csak jó eredménye lehet. Hálásak vagyunk kivételes együttműködő partnereinkért, akikkel – bízunk benne – továbbra is sikerre vagyunk ítélve, hiszen minden igyekezetünk célja az egészségkárosult és mozgássérült barátaink életkörülményeinek megkönnyítése”

– zárta beszédét Sárközi Tibor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?