A kundalini jóga egy eszköz arra, hogy jól legyünk

A táborba korra és nemre való tekintet nélkül bárki jelentkezhetett (A szerző felvétele)
Ekecs-Nagyszegpuszta |

Körülöttünk minden energia és információ: állítják az ekecsi jógatábor lakói, akik pirospozsgás arccal, kellemesen elfáradva hagyták el az idén másodjára megrendezett négynapos jógatábort.

 

A kundalini jógával, a test megtisztításával, meghitt, közös étkezésekkel, sok sétával, elmélkedéssel és együtt töltött minőségi idővel telt a tábor. Az egészséges, húsmentes ételek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a test és a lélek is fellélegezzen.

„A kundalini jóga az életerő felébresztéséről szól. Ha elköteleződünk például egy negyven napos gyakorlat mellett, akkor különleges erőket, állapotokat tapasztalhatunk. Van egy merev testünk, ebben a testben egy merev gondolkodásunk. Az órákon ezeket a burkokat »töredezzük fel« ezekkel a bizonyos mozdulatokkal. Ahogy a testiek felszakadnak, úgy a lelki korlátaink, félelmeink és tudat alatti blokkjaink is”

– mondja Vércse Szabina, a jógatábor vezetője.

„Számomra az egyik legmeghatározóbb a csapat ereje. Akkora energiák szabadulnak fel ilyenkor, amekkorát otthon egyedül nem tudunk megtapasztalni. Ez egy nagyon erős összetartó erő, amivel húzzuk is egymást előre”

– mondja Kohút Zsuzsa, marketingszakember, a tábor egyik résztvevője, aki aktívan sportol és állítja, hogy ez fajta jóga teljesen más izmokat mozgat meg, mint a hétköznapi sport.

A legtöbb pozíciónál a kitartás és az összpontosítás a lényeg (A szerző felvétele)

A kérdésre válaszolva, miszerint a jóga egy, a jelenlegi fenyegetett, gazdasági válság által terhelt helyzetben alkalmazott, belső megküzdési stratégia, vagy egy konkrét életmód volna, Vércse Szabina érdekes választ adott.

„A megküzdési stratégia már a nevében is rámutat arra, hogy az emberek úgy gondolnak az életükre, mint amit túl kell élni. A kundalini jóga egy lehetőséget kínál arra, hogy választhassunk, megmutatja, hogy lehet máshogyan is. Lehet egy emelkedettebb, tisztább életet élni attól függetlenül, hogy mi zajlik a világban”

– fejti ki.

„Nekünk a kundalini jóga egyfajta menedék, egy biztos pont, amihez nyúlni tudunk, ha rossz napunk van, ha stresszesek vagyunk, ami megtart és összetart bennünket”

– teszi hozzá Kohút Zsuzsa.

A tábor idejére egy kisebb szentélyt is építettek (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?