Életbe lépett a kampánycsend

választás 2020 illusztráció

Éjfélkor véget ért az összevont választások előtti kampány, és kampánycsend lépet életbe, amely egészen a szavazás befejeződéséig tart. Addig tilos mindennemű kampánytevékenység, választási közvélemény-kutatási eredményt is tilos nyilvánosságra hozni.

Az induló jelöltekről és pártokról pozitív és negatív információkat is tilos közölni a tévé- és rádióműsorokban, az audiovizuális médiaszolgáltatóknál, a nyomtatott sajtóban és a hírügynökségi hírekben.

A belügyminisztérium figyelmeztetett, hogy a közösségi hálón is tilos politikai reklámot vagy szponzorált tartalmakat közzétenni, emellett tilos a járműreklám alkalmazása, vagyis nem közlekedhetnek olyan járművek, amelyeken kampányhirdetések láthatók.

Tilos választási közvélemény-kutatást és választási ankétot nyilvánosságra hozni. A szavazás napján készülhetnek felmérések, de csak olyan személyeket lehet kérdezni, akik már leadták a voksukat - a szavazóhelyiségből kifelé jövet lehet őket kérdezni. Tilos a többi választó véleményének befolyásolása és a szavazás menetének zavarása. Ezeknek a felméréseknek az eredményét csak urnazárás után lehet nyilvánosságra hozni.

Október 29-én, szombaton tartják az összevont választást. Csak az álladó lakhelyen lehet szavazni. Egy napon választunk polgármestert és önkormányzati képviselőket, valamint megyeelnököt és megyei képviselőket. A szavazóhelyiségek reggel 7-től este 8-ig lesznek nyitva. Azok is szavazhatnak, akik koronavírus-fertőzés miatt karanténba kényszerülnek, a speciális mozgóurna kiküldését péntekig kell kérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?