Galánta: A magas energiaárak miatt bezárt a Galandia termálfürdő

Galandia

A magas energiaárak miatt bezárt a galántai (Galanta) Galandia termálfürdő, csak jövőre nyitják meg újra – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Peter Paška, Galánta polgármestere.

Az uniós forrásokból épült uszoda műszaki berendezéseit 2019-ben újították fel. „A modernizálás után több mint 30 százalékkal csökkent a fogyasztás. Azzal azonban nem számoltunk, hogy 2022-ben kitör a háború, hogy atomerőműveket zárnak be Németországban, és hogy Franciaországban leállítanak több mint 30 atomreaktort. Mindennek pedig az lesz a következménye, hogy jelentősen megemelkedtek az energiaárak" - mondta Paška.

A polgármester elmondta, hogy például Kassán, a Steel Arénában is hasonló problémák vannak. „Galánta sokkal kisebb város, nem tudjuk működtetni a Galandiát, ezért a gazdasági minisztérium segítségét kértük. A következő szezon elején nyitjuk meg újra a Galandiát. Az a feladat, hogy addig olcsóbb energiaforrást találjunk. A napenergia felhasználására szeretnénk összpontosítani" – mondta a polgármester.

A fürdő 2007-ben nyílt meg, és nagyon közkedvelt a termálvíz minősége és a színvonalas szolgáltatások miatt. A komplexum felépítése nyolcmillió euróba került. A Galandia 2015-ben zárt be először. „Akkor azért kellett bezárni, mert megkaptuk a statikai elemzés eredményét, ami azt mutatta, hogy kritikus a helyzet. Évekbe telt, mire sikerült meggyőznöm a képviselő-testületet, hogy rekonstruálni kell a komplexumot. 3,5 millió eurót költöttünk a felújításra, a legfontosabb dolgokat rendbe hozattuk" – tájékoztatott Paška. A fürdőt 2019-ben nyitották meg újra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?