Heger nem lát okot az orvosok felmondására

Eduard Heger

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök nem lát okot az orvosok felmondására. Elmondása szerint a kormány az egészségügyet érintő átfogó reformokat tervez.

„Nem értem, miért mondanának fel az orvosok, amikor a kormány komoly lépéseket tesz az egészségügyért. Ez nem tisztességes az emberekkel szemben” – mondta a kormányfő keddi sajtótájékoztatóján.

Heger leszögezte, az egészségügy a kormány egyik prioritása. „A korábbi kormányok nem fordítottak figyelmet az egészségügyre, elhanyagolt volt ez a terület” – jegyezte meg. Kiemelte, hogy a kormány dolgozik a reformokon, de ehhez idő kell – mondta. Rámutatott, hogy az orvosbérek minden idők legnagyobb emeléséről szóló javaslatot terjesztettek elő.

A miniszterelnök bírálta Peter Visolajskýt, az orvosszakszervezet vezetőjét, amiért az orvosok tömeges felmondásával fenyegetőzik. „Az a kérdés, hogy Visolajský miért nem fordult az előző miniszterekhez, hogy indítsák el ezeket a reformokat, és miért nem a tárca korábbi minisztereit fenyegette tömeges felmondással” – tette hozzá.

Visolajský a kormányhivatalban tartott augusztusi tárgyalás után azt mondta, nincs más lehetőség, mint a tömeges felmondás. Rámutatott, hogy a kormánynak még mindig nincs válasza az orvosszakszervezetek egyes követeléseire.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt) a hétfői (szeptember 5.) kormányülés után megerősítette, hogy fennáll a veszélye az orvosok tömeges távozásának. Elmondta, az egészségügyi tárca 3500 egészségügyi dolgozó távozásával számol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?